2016. december 31., szombat

Viszlát 2016, Hello 2017!


Az ember az év vége közeledtével óhatatlanul is összegzi az eddigieket, azokat a dolgokat, amik az elmúlt évben történtek. Végiggondolja azt, hogy mi az amiért hálás lehet, és mi az amin változtatni szeretne a jövőben illetve mi az amiben fejlődni szeretne és új célokat tűz ki maga elé.

Legnagyobb hálával ebben az évben azért tartozom, hogy hoszzú évek küzdelme után sikerült építészmérnök diplomát szereznem. Valószínűleg ez a díszes papír sokáig a fiók mélyén fog csücsülni, mégis hálás vagyok magamnak azért, hogy megtettem magamért azt, hogy amit elkezdtem, be is fejeztem.

Nem szeretem a fogadalmakat, én inkább a következő évre vonatkozó céljaimat szeretem összeírni. 

Mindig is a zsigereimben volt a szépségápoláshoz való vonzalom, de mindeddig nem sikerült kiteljesednem benne. Folyamatosan kerestem a lehetőségeket a tanulásra, hogy megleljem pontosan azokat a területeket a szépségiparban, ami hozzám passzol. Mi az amiben én különleges vagyok, mi az amiben én nyújthatom a legtöbbet, mi az amivel igazán ki tudom fejezni saját magam. És ez közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, legalábbis számomra nem az.

Van egy nagyon erős művészi vénám, ami mellé társul a tudományok iránti tisztelet, a mérnöki pontosság (ha valamit nem tudok tökéletesre megcsinálni, akkor inkább neki sem állok), észreveszem az apró részleteket is a dolgokban és emelett hiszek a lélek fontosságában, az önismeretben, hogy a világon minden saját magunkból indul ki, hogy Önmagunkat is legyőzve érhetjük el végső célunkat és jutalmunkat. Jó kis mix, igaz? :) 

A 2017-es évre legfőképp azt tűztem ki magamnak fő célul, hogy ki tudjak teljesedni abban, amit igazán szeretek. Jelenleg elsősorban a sminkelés / sminkesség az, amit nagyon szeretnék csinálni. Hiszem, hogy helyem van a palettán. Imádom a kifinomultságot, a francia, párizsi stílust, a természetességet. Emellett a divatsminket, az angol és francia magazinokba készülő művészi sminkeket (editorial munkákat).

A másik nagy célom az előttünk álló évre, hogy felfuttassam a Blogomat és a Youtube csatornámat. Szeretem megmutatni az embereknek, hogy másképp is lehet. Hogy nem kell "egy kiló vakolat",  hogy a kevesebb több. Hogy nem azt jelenti a smink, hogy teljesen áttranszformáljuk az arcunkat, hanem inkább a saját előnyös vonásainkat hangsúlyozzuk ki. Hogy "vadulni" és művészkedni is lehet könnyedén és kifinomultan. 
Emellett nagyon fontos számomra a bőrápolás, egy szép bőrfelület minden sminknek kiváló alapja. A bőrünk állapota pedig nagyban függ a lelkünk állapotától, ebbe az irányba is kacsintgatok. 
Nem titok, hogy imádom a termékeket, ezért minél többet szeretnék kipróbálni, és megosztani veletek a tapasztalataimat róluk. Egy szuper honlapot szeretnék létrehozni, ahol mindez megtalálható, abban a stílusban megkomponálva, ami leginkább jellemző rám. 

Én ezzel a kis személyes szösszenettel szeretnék Nektek Nagyon Boldog Új Évet kívánni és szívből kívánom mindannyiótoknak, hogy teljesülnek azok a céljaitok, vágyaitok, amiket kitűztetek magatoknak erre az évre! :)


2016. december 29., csütörtök

Három MAC termék, amit érdemes kipróbálni!


Bizonyára közületek már mindenki hallott a MAC márkáról, ha mégsem, akkor érdemes a nemrégiben webshoppal bővült, magyar weboldalukat megnézegetni. A márka termékei egyébként már rég nem csak a sminkeseket kívánják kiszolgálni, hanem minden smink kedvelő hölgyet és urat is. Ha pedig már volt szerencséd az üzletben is szétnézni, akkor biztosan tudod, hogy a sok termék, textúra és szín között mennyire el lehet veszni és hirtelen azt sem tudjuk mire is van pontosan szükségünk. Ezért készül most ez a poszt, ezzel a három termékkel, amikkel biztosan nem lehet mellélőni. 

Mineralize Skinfinish - Soft & Gentle

A klasszikus, kultikus highlighter (kiemelő), ami minden bőrtónuson szuperül mutat. Finomra őrölt, alig észrevehető csillámokat tartalmaz, amellyel gyönyörűen kiemelhetjük az arccsontunkat.  Nem túl fehér, nem túl arany. Hétköznapra is bártan viselhetjük, ilyenkor kevésbé "mártsuk" bele az ecsetet és csak finom vonásokkal vigyük fel, ha pedig alkalmi sminket készítünk vagy csak szeretnénk egy kis extra ragyogást aznap, akkor permetezzük be vízzel magát a terméket (az én kedvencem hozzá bármilyen termálvíz spray) és így applikáljuk fel az arccsontunk tetejére. Utóbbival igazán különleges effektet érhetünk el.

Creamblend Blush - Ladyblush

Ha egy igazán természetes pirosítóra szeretnénk szert tenni, akkor szívből ajánlom a Ladyblush-t. Hónapok óta ez a mindennapi pirosítóm, szinte nem is nyúltam máshoz, mióta felfedeztem. A népszerűségének egyik oka maga a formula és a textúra. Egyrészt könnyedén felvihető akár kézzel is, nem kell hozzá speciális ecset, könnyen eldolgozható és nagyon tartós. Másrészt krémpirosítóként nagyon természetes hatást kelt és a szín maga is olyan, ami nagyon sok bőrtónus természetes pírja lehet.

Pro Longwear Paint Pot - Groundwork

Tulajdonképpen ez egy hosszantartó krémes szemhéjfesték, amit önmagában vagy más por állagú szemhéjfesték alapjaként is lehet használni. Nálam a hétköznapok alapdarabját képezi ez a nagyon krémes, könnyen kezelhető matt, középbarna szín. Elég csak ujjal, esetleg egy pufi ecsettel eldolgozni  a szemhéjon és máris kaptunk egy nagyon szép, természetes árnyékot a szemünkön. Minimál, francia stílusú sminkek alapkelléke, ami a természetességet hangsúlyozza, az "így keltem fel ma reggel" hatást kelti. 


Nekem jelenleg ez a három kedvenc termékem a márkától és bátran ajánlom, hogy csekkoljátok le őket, ha legközelebb MAC üzlet közelében jártok! 

Nektek van kedvencetek a márkától? :)


Christmas Glam | Klasszikus karácsonyi smink - VIDEÓ


Ez a klasszikus karácsonyi smink nem csak e jeles alkalomra viselhető, hiszen kifinomultsága miatt akár bármilyen ünnepre. Megvan benne az a hangsúly a vörös ajkakkal, ami ünnepivé teszi, mégis abszolút hordható és könnyen viselhető. Sosem lesz túl sok vagy mesterkélt. Viseljétek bátran ezt a z ajakhangsúlyos sminket az év bármely ünnepén, amikor szeretnétek egy kis pluszt vinni a hétköznapi sminketekbe!


2016. december 20., kedd

Illóolajok, szintetikus illatanyagok a kozmetikumokban


Nem véletlen, hogy máig nem írtam az illatanyagokról cikket. Őszintén szólva számomra még mindig elég kényes téma ez, hiszen annyira sokfajta vélemény van ezzel kapcsolatban, hogy nagyon nehéz állást foglalni. Viszont régóta érlelődik bennem ez a poszt, ezért most megpróbálok írni róla, hogyan formálódott a véleményem erről a témáról az utóbbi időben.

Allergének

Az illatanyagok lehetnek allergének, legyenek azok akár természetben előfordulóak, akár szintetikusan előállítottak. Ez nem kérdés, és alapvetően ez okozza a legkevesebb vitát. Ugyanakkor számos más összetevő is lehet allergén és további egyéni érzékenység is szinte bármelyik kozmetikumban alkalmazott anyagnál előfordulhat. Sőt akár mérgezőek is lehetnek, ha nem tartanak be bizonyos előírásokat a koncentrációra vonatkozóan. Utóbbival senkit sem akarok riogatni, elég csak arra a kirívó példára gondolni, hogy a víz is lehet méreg, ha valaki olyan nagy mennyiségben fogyasztja...

Illatanyagmentes vagy sem?

Amikor komolyabban elkezdtem a bőrápolással foglalkozni, akkor tulajdonképpen Paula Begoun lett a példaképem, sokat olvastam tőle szakértői cikkeket és a Beautypedia-t, és azóta is hálás vagyok a sok tudásért, amit általuk szereztem. Nagyon tetszett a teljesen újfajta szemlélet, és az általuk felépített tudásanyag értelmet adott a teljesen illat- és alkoholmentes kozmetikumoknak. Ezért elmentem egy elég szélsőséges irányba, és lényegében minden általam használt terméket lecseréltem illat- és alkoholmentesre, hogy majd ez lesz a kulcsa a bőröm állapotának igazi javulására.

Ahogy minél többet olvasok a témában, iskolába járok, tanulok, annál inkább szélesedik a látóköröm is, és rá kellett jönnöm, hogy nem minden ennyire fekete és fehér. Hazai és külföldi bőrgyógyászokat és egyéb szakértőket is meghallgattam a témában és közel sem voltak ennyire szigorúak az illatananyokkal kapcsolatban. Szakterületükön igazán elismert bőrgyógyászok által megálmodott kozmetikumok INCI listájában is találtam illatanyagokat és ekkor azért elgondolkoztam.

Kérdéseket tettem fel magamnak: Vajon ha ennyire rosszak az illatanyagok és mindenkinek jobb lenne kerülnie őket, akkor miért van szinte az összes kozmetikumban? Vajon az egész szépségipar mögött ekkora nagy összeesküvés elmélet lenne? Vagy csak ezt akarják elhitetni? Miért van akkor gyönyörű bőre annak, aki mindig is illatos termékeket használt és miért van nekem tele pattanásokkal, aki ennyire tudatos és megpróbál mindenre (még erre is) figyelni? És mi a helyzet az aromaterápiával? Egy egész tudományág áll mögötte...

Tudományos kutatások kontra vélemények

Az illóolajokkal kapcsolatban vannak olyan állítások, hogy sejthalált/mérgezést okoznak. Mások pont az ellenkezőjét állítják és hangsúlyozzák a terápiás értékét. Itt lehetne megragadni a lehetőséget, hogy utánanézek én magam, hiteles forrásból, - független tudományos kutatásokban - hogy is van ez. De honnan tudhatom, hogy azok biztosan függetlenek?

Alapvetően azzal van a gond, hogy nem minden kutatáshoz fér hozzá egy laikus (nem kutató vagy orvos). Tehát sok esetben hiába teszik oda a hivatkozást, hogy ebben a kutatásban vizsgálták, nem tudom elolvasni. De ha hozzá is férek, egyrészt ott lehetnek a szaknyelvi korlátok, másrészt mindig minden frissül, ami igaz volt néhány éve, az nem biztos, hogy igaz a mai napon is...   Sőt az se mindegy nagyon sokszor, hogy az adott egyén hogyan értelmezi az adott kutatást és nem ritka az az eset sem, amikor orvososk sem értenek egyet egy adott témában. 

Egyszerűen sajnos nincs olyan, hogy ez a téma itt és itt le van írva és akkor ez 100%-ig biztosan így van. Mindig lesz másik kutatás, más tudományág, más értelmezések, más vélemények, amik ellentmondanak egymásnak.

Caroline Hirons-nál olvastam egyszer, hogy az egész szépségipar és a blogok is szimplán véleményekre épülnek (még azok is, amik elvileg kutatások kiértékelését használják fel). Ezekkel egyet lehet érteni, vagy sem.  Semmi sem szentírás.

Saját vélemény

Úgy gondolom, hogy nem minden illatanyagot tartalmazó kozmetikum rossz vagy maga az ördög. Alapvetően azt nem szabad sosem elfelejteni, hogy meg kell ismernünk a saját bőrünket. Tudni kell, hogy mik a korlátai. Ha pedig hajlamosak vagyunk az allergiákra, akkor nagyob körültekintéssel válasszunk kozmetikumokat.

Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy nagyon sok múlik a koncentráción, magán a fomulán, hogy okoz-e majd problémát vagy sem. Az INCI számunkra egy nagyon jó iránymutatás és bár sok mindent elárul, de nem mond el mindent a termékről.

Nem mellesleg elkezdett nagyon foglalkoztatni az aromaterápia. Ugyanis hiszem, hogy betegségeink, ebből kiindulva a bőrbetegségeink is mind lelki eredetűek. Az illóolajok természetes összetvőinek terápiás értékét pedig nagyon érdekesnek találom.

Jelenleg Adrienne Feller termékekkel ismerkedem, amik köztudottan az illóolajokra és növényi kivonatokra vannak felépítve és őszintén szólva eddig semmilyen irritációt nem okoztak, pedig érzékeny bőröm van.

Folytatom a kutatást és tapasztalást ezen a területen is és úgyis informálni foglak benneteket a fejleményekről. :)

Ti mit gondoltok erről a témáról?

(kép forrása: pixabay.com)

2016. december 19., hétfő

Bőrápolási rutin akneterápia mellett | VIDEÓ




Az akneterápia részeként gyógyszerszedés következtében kialakuló bőrszárazság nagy kihívást jelent annak, aki egy megfelelő és hatékony bőrápolási rutint szeretne kialakítani. Erről beszélek a videóban és adok néhány tippet. Nagyrészt dermokozmetikumok alkalmazásával. Ha mentetek már keresztül hasonló terápián, akkor nyugodtan írjátok meg, illetve kommenteljetek, ha van egyéb termékajánlásotok is! :)

Bőrgyógyászom: Dr. Kriston Renáta, http://www.hattyuesztetika.hu/

Kedvenc ajakápolók poszt: http://bit.ly/2hpjCvu
Kedvenc kézkrémek poszt: http://bit.ly/2hr7REN


Említett termékek:

Clinique Take the day off tisztító balzsam
Eucerin Ultra Sensitive arctisztító tej
Vichy Aqualia Thermal hidratáló szérum
La Roche-Posay Effaclar H hidratáló
Bioderma Sebium Hydra hidratáló
Eucerin Ultra Sensitive kréme kombinált bőrre
La Roche-Posay Cicaplast B5 balzsam
Clinique City Block spf25 fényvédő
Bioderma Atoderm olajtusfürdő
Avon Intensive relief testápoló
Weleda Skinfood krém
Nuxe Réve de miel kézkrém
Clarins hydraquench ajakbalzsam
Nuxe Réve de miel ajakbalzsam

2016. december 9., péntek

TREND | Őszi / téli ragyogó smink | VIDEÓ



Egy téli  ragyogó smink mind a hétköznapokra mind alkalmakra, ami figyelembe veszi a jelenlegi trendeket.  Egyszerű, bárki elsajátíthatja. A videót és a felhasznált termékek listáját alább találjátok. Ha tetszett a videó, akkor iratkozzatok fel a csatornámra, hogy ne maradjatok le a jövőbeli videókról sem. :)



Említett termékek:

Eucerin Ultra Sensitive hidratáló krém kombinált bőrre
Bioderma Sebium Hydra hidratáló krém
Chanel Vitalumiere Aqua alapozó - B10
Laura Mercier Secret Camouflage - SC2
Estée Lauder Double Wear BB Highlighter Pen
Mac Cremeblend pirosító - Ladyblush
Mac Mineralize Skinfinish - Soft and Gentle
Mac Paint Pot - Groundwork
Mac matt szemhéjpúder - I'm into it
Shu Uemura szempillagöndörítő
La Roche-Posay szempillaspirál
Gosh szemöldökpaletta - legvilágosabb szín
Nuxe Réve de miel ajakápoló balzsam
Rimmel Exaggerate szájkontúrceruza - 063 Eastend Snob
NYX szájkontúrceruza - Deep Purple
NYX butter rúzs - Moonlit Night