2015. szeptember 20., vasárnap

Beauty vásárlás Párizsban

Egy beauty imádó, ha megérkezik Párizsba (a Sephora hazájába), akkor biztosan az első hely, ahova elzarándokol, az a Sephora lesz. Annyira vártam a pillanatot, hogy eljuthassak ebbe az üzletbe, hogy azt nem is lehet szavakkal leírni. Rögtön az első városnéző napon belefutottam egybe. Hangosan megdobbant a szívem, ez az, erre vágytam hosszú évek óta. Mint egy kisgyerek a cukorka boltban, úgy vetettem be magam a "sűrűjébe" és emlékszem: mosolyogtam végig, amíg az üzletben voltam. :) 

Nem ez volt az egyetlen Sephora látogatásom, míg Párizsban voltam és igyekeztem sok márkát felmérni, esetleg olyan dolgokat is kinézni, amit ugyan meg tudok rendelni itthonról is, de necces lenne a szín miatt. Így pl. most már tudom, hogy a NARS alapozókból a saját színem a Mont Blanc, így bármikor tudok hozzá igazodni. 
(Furcsa volt összeválogatni a képeket, hiszen közel sincsen akkora mennyiségű termék, mint amit a "nagyok", főleg külföldi bloggerek vásárolnak egy ilyen alkalommal, remélem azért tetszik Nektek ez a válogatás.)

Szóval a Sephora Párizsban olyan, mint Budapesten egy dm. Nagyon sok van belőle, és ha egyben jártál és azt hiszed, hogy akkor mindent láttál, akkor tévedsz. Ugyanis hasonló kicsit, mint nálunk: ha egy viszonylag kisebb, vagy nem olyan frekventált helyen lévő üzletbe jutottunk el, akkor nincsen minden márka, nincsen olyan nagy választék egy adott márkából és a többi. Így is több mindenre itthon jöttem rá pl., hogy a Burberry márka nálam kimaradt, mert egyik üzletben sem futottam bele.

Azt csináltam, hogy egyik reggel egyedül indultam el - hogy ne kelljen rám várnia senkinek és nyugodtan tudjak nézelődni - nyitásra mentem smink nélkül, majd full sminkben távoztam. Két-három órát el is töltöttem itt. Teljesen más világ ez, senki nem nézett rám furán, a biztonsági őr sem követett, sőt a többi vásárló mellett megjegyezték azt is, hogy hozzám angolul és nem franciául kell szólni, miután egyszer már angolul válaszoltam.

Én elsőre azt hittem, hogy minden, de tényleg minden márka megtalálható ennek az üzletláncnak a polcain, de rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Egyrészt azért, mert egy európai Sephora választéka jóval másabb, mint egy amerikaié, másrészt vannak olyan beauty márkák, amik máshol képviseltetik magukat, mégpedig a luxus áruházakban.

Én a kettő legismertebben jártam: a Galeries Lafayette-ben és a Printemps-ben. Ez a két áruház örök riválisok, ráadásul egymás mellett is vannak. Tom Ford-ot, Laura Mercier-t csak itt lehetett találni.
Nem, ez nem egy múzeum! Ez a Lafayette áruház részlete, ami a 18. században épült
A Prinptemps gyönyörű bejárata
Érdemes megemlíteni, hogy Párizsban a pláza, mint olyan nem nagyon létezik. Áruházak vannak (hasonlóak, mint amik régen nálunk is), a szintek különböző téma köré vannak felépítve (pl. lakberedezés vagy cipő) és a különböző márkák egy légtérben és nem külön boltokban képviseltetik magukat. 
Sőt, ami egészen furcsa lehet nekünk, hogy drogéria sincsen. Tehát mindent, ami a drogériában vennél meg, azt az élelmiszer boltban tudod. Igen a sminkeket is. Ezek a pultok nagyobb üzletekben el vannak különítve, úgyhogy ha pl. Bourjois márkájú sminket akarsz venni, akkor azt az élelmiszer bolt egyik részlegén találod meg. :) (Nem említve most, ha esetleg van valahol márkaboltja az adott márkának.)

Sephora-ban vettem a NARS  Radiant Creamy Concealer korrektorát Vanilla árnyalatban. Régóta vágytam rá, nagyon sokan dicsérik, én is hasonlóakat fogok tudni elmondani róla. 

A bareMinerals Complexion Rescue Tinted Hydrating Gel Cream SPF30 színezett hidratálóját szintén itt vásároltam szintén Vanilla színben. Ez a szín határeset, épp, hogy nem sötét. Mindenhol ezt láttam legvilágosabb színnek, hasonló bőrtónusú lányokon láttam már ezt a színt többször is felkenve. Mint utólag kiderült, létezik belőle egyel világosabb, mégpedig az Opal, valószínűleg még egyel nagyobb Sephorában kellett volna mennem. :) (feelunique.com-on sem árulják ezt a színt.) Különlegessége, hogy tisztán fizikai fényvédőt tartalmaz, amit én eddig csak a Paula's Choice-nál találtam. Érzékeny bőrűeknek ideális, nagyon szép az INCI-je.

Laura Mercier Secret Camouflage  korrektor palettája  külföldi sminkes táskák elengedhetetlen kelléke. Ennek a márkának a pultját a Printemps áruház beauty részlegén találhatjuk meg. SC-2 színt választottam. Ez inkább sárgás tónusú, ami sokkal jobban működik, ha pattanásokat vagy pirosságot akarunk elfedni, ellentétben az egyel világosabbal, ami rózsaszínes. Kettő szín van benne, alapkoncepciója, hogy ki tudjuk keverni magunknak a mindenkori megfelelő színt. Viszont emiatt gyakorlottabb kezeket igényel. 

A Lafayette áruházban van Shu Uemura pult, illetve külön üzletük is van a Saint-German Boulevard-on. Ezt a japán márkát nálunk kevesen ismerik, de külföldön a sminkesek szívesen használják a termékeiket: különlegesek és magas minőségűek. Az interneten leginkább a szempilla göndörítőjéről híres, ami sok blogger kollekciójában megtalálható, köztük az enyémben is. :)
Most tőlük egy másik méltán híres terméket választottam mégpedig a Shu Uemura Hard Formula 9 eyebrow pencil-t Walnut brown 07 színben. Ennek a ceruzának a különlegessége, hogy nagyon kemény, és azáltal, hogy a szemöldök szálaink olajával keveredik, nagyon természetes hatást nyújt.

Az ecsetek mindegyike a Sephora-ból való. A saját márkából a Pro Airbrush Foundation #56 ecsetet és a Pro Airbrush Concealer #57 ecsetet választottam. Saját márka révén sem különösebben olcsóak, de sokkal jobb minőségűek, mint pl. a real techniques ecsetek, amiket és személy szerint nem is igazán szeretek. 

Make Up For Ever ecsetekkel sokat dolgoztam, amikor sminkes asszisztenskedtem, ugyanis a mesteremnek, szinte csak ilyen ecsetei voltak. Ez most egy kis nosztalgia is nekem, és nagyon örültem, hogy be tudtam szerezni belőlük kettőt. Ár-érték arányban szerintem az egyik legjobbak. Fantasztikusan puha a szőrük, (ami egyébként szintetikus) nagyon könnyedén és precízen lehet velük dolgozni. Large flat blush brush 156 és Medium Precision Smudger Brush 212 jött velem haza és bánom nagyon, hogy nem több.


Ha inspirációra lenne szükségem, biztosan magazinok után nyúlok. Ezekből is legjobban a francia divatmagazinokat szeretem. Bár nem értem mit írnak benne, mégis más a hangulatuk, mint pl. egy angolnak. Mások a ruhák, a sminkek, a stílusok. Az amerikaiak egyenesen tiltott kategóriába esnek nálam. Annyira más a sminkelési kultúra, hogy az sokszor megdöbbentő. Sokkal jobban szeretem a kifinomult, művészi sminkeket, mint a nagyon megcsinált, nagyon megrajzolt stílust.
Ugyan ezekhez a magazinokhoz itthon is hozzá lehet jutni, áruk kb. fele annyi Párizsban, mint az itthoni újságos standokon. Vogue Paris, Numéro, és a L'officiel szeptemberi száma jött velem haza.
A Kiko sokak számára ismerős olasz drogériás kategóriájú márka, aminek Párizsban önálló üzletei vannak. Kíváncsi voltam, hiszen tényleg nagyon sokan szeretik a márkát. Nagy választék van színekből textúrákból. Meglepő, egy ilyen árkategóriájú márkától. Az üzletek mindig tömve voltak, nyilván nem véletlenül. Alapozót szerettem volna nagyon tőlük, de mindegyik sötét volt, hófehérkéknek nem érdemes itt keresgélni. Két Long Lasting eyeshadow stick is jött velem haza, amik nem igazán váltották be a hozzá fűzött reményeket. 
Két Infinity eyeshadow is helyett kapott a kosaramban, amiket még nem próbáltam. (színekre hirtelen nem emlékszem, később majd kiegészítem.)
Ami nagyon tetszik tőlük az  Precision Lip Pencil, gyönyörű telt színe van, tartós, nem szárít, egy rúzs is jöhetett volna velem haza...
Bourjois-ból csak egy terméket választottam, mivel a márka nagy része nálunk is kapható, de az Aqua Blush folyékony pirosítójuk sajnos nem kapott helyet az itthoni polcokon. A Berry nice árnyalat egy igazi bogyószín és nagyon tartós. 
A duty free-ben választottam egy díjnyertes  Essie lakkot Mademoiselle színben, ami azóta nagyon hozzám nőtt a természetes hatása miatt.

A francia patikák bőrápoló kínálata tényleg világhírű. Sok országban panaszkodnak a bloggerek, hogy alig-alig lehet hozzájutni 'pharmacie' márkához, mi azonban Magyarországon szerencsések lehetünk. (végre valami, amit nálunk nagy választékban árulnak :) ) 
Tényleg szó szerint órákat töltöttem gyógyszertárakban böngészve azokat a márkákat, termékeket, amiket nálunk mégsem lehet kapni. Őszintén szólva kicsit csalódottam tértem haza egy-egy patikai látogatás alkalmával, mert nagyon kevés igazán jó terméket találtam. A Pharmacie rue du four egyébként ami nagyon népszerű. Jó áraik vannak, kétszer voltam ott, de mind a kétszer hatalmas tömeg volt a patikában. Itt megtalálható a Skinceuticals márka is egyébként, a legnagyobb meglepetésemre. CE ferulic szérumra csorgattam a nyálam, de valahogy nem éreztem úgy, hogy az most megérne nekem 150 eurót...

Nagyon szerettem volna pl. valamit a Caudalie-től, mert nagyon tetszik a márka szőlő+antioxindáns koncepciója, de egy kézkrémen kívül semmit sem hoztam el, ezt is sajnos csak bakiból. (Pénztárnál sorban állás közben került a kosaramban, mert csak az utolsó kettő illót vettem észre az INCI-ben, a lista elején lévő parfümön már átsiklott a tekintetem.) Minden termékük túl van illatosítva és itt nem csak minimális parfümről beszélek, mert általában a parfüm az INCI elején jár náluk. Vagy ott van pl. a ROC, aminek híres retinol termékei vannak, de azoknak meg nem túl elegáns formulájuk van és olyan tartósítószerek vannak benne, hogy dobtam egy hátast és azt a 30 eurót inkább PC retinolra költöm.

Végül a nálunk is nagyon népszerű Bioderma Sensibio AR micellás vízének kipirosodott bőrre való változatát hoztam haza. (francia neve Créaline H2O TS) Az 500 ml-s kiszerelés 10 euró volt, igazán kedvező az itteni árakhoz képest. A Biodermának nem régen megjelent, mondhatjuk hogy innovációja a fényvédő, fixáló spray, az Eau De Soin SPF 30. Igen ez egy hidratáló UV védelemmel ellátott sminkfixáló permet, ami szerintem fantasztikus mind ötletében és összetételében. Remélem hozzánk is behozzák, szerintem lenne rá igény, főleg, hogy semmi hasonlóval nem találkoztam eddig még.

A La Roche-Posay Serozinc spray is igen népszerű a blogger világban és nálunk szintén nem kapható. Annak ellenére, hogy a benne található Zinc Sulfate hatóanyag elég megosztó, úgy gondoltam teszek vele én is egy próbát.  

Ami meglepő viszont, hogy nem volt nehéz találni illat-alkoholmentes dezodort náluk. A nálunk kevésbé ismert SVR Spirial Anti-perspirant deodorant roll-on-t sikerült beszereznem. 

A Klorane szárazsamponról talán már mindenki hallott, én is régebben próbáltam a spray változatot, amitől nem voltam elájulva. Kicsi kiszerelés volt, gondoltam adok neki még egy esélyt. A spray-s változatot továbbra se tartom nagy durranásnak, ezzel szemben a sima nyomós flakon (nem aerosol) sokkal sokkal jobban bevált! Ebben nincsen alkohol sem, és nagyon kiadós is.

Hiába a gondos pakolás, sima ajakápolót elfelejtettem vinni, és persze hogy ott kezdett el kiszáradni a szám. Random módon emeltem le ezt a Ducray Kelyane HD lip balm-ot, mivel parfümmentes volt. Nem tudok rá rosszat mondani, de azt se, hogy egyből meggyógyította volna a kiszáradt számat.


Utoljára hagytam a Muji-t, ami nem is annyira beauty, és nem is francia, hanem japán. :) Most jártam először ilyen üzletben és egészen érdekesnek találtam. Nem csak otthoni tárolásra talál az ember megoldást, hanem utazáshoz való mini flakonokból is nagyon széles a kínálat. 

A fenti két műanyag tároló direkt beauty termékek szortírozására lett kitalálva és valóban: a hosszúkásban remekül férnek el a hosszabb dolgok, pl. ecsetek, a kisebben pedig rúzsok vagy kisebb paletták. Flakonokból jött haza velem néhány, nálunk nagyon nehéz ilyeneket beszerezni, főleg ennyiféle méretben és minőségben. Van itt mini spray, pumpás flakon, és tubus is. 

Az utolsó érdekes dolog pedig a fekete tisztító pálcika. Szintén sminkesek használják ezt is előszeretettel nem csak azért, mert sokkal sikkesebb úgymond, mint egy sima fehér, hanem azért is mert ezeknek van egy speciális bevonata, ami antibakteriális hatású. 
Nagyon szívesen hoztam volna még a tároló rendszerükből pár dolgot, de sajnos hiába "csak" műanyag, elég drágák voltak.


Próbáltatok ezek közül már valamit? Esetleg, ha voltatok városlátogatáson, mit hoztatok magatokkal?

6 megjegyzés :

A Laura Mercier-en meglepődtem, Kanadában a Sephorában van, és nincs nagy nyüzsi körülötte.
Érdemes körülnézni bárhova megy az ember nyaralni, mert a magas magyar áfa miatt máshol olcsóbbak a dolgok.
Érdekes, hogy nálunk az áruházaknak nem kellene, hogy legyen kulturája, de a plázán belül vannak, mint a The Hudson's Bay Company.

Kíváncsi vagyok a véleményedre majd a Complexion rescue-ról! Szemezgetek vele, hogy kipróbálom, ha elfogy a Paula színezett hidratálóm (az a hosszúnevű :))

@Ildie, jaja tudom... a másik márkákat is árulják Sephorában, de Párizsban meg nem... kiérti ezt?

Szerintem azért ez sem kis mennyiség, amit vettél. Két dolog különösen felkeltette a figyelmemet belőle: a bareMinerals színezett hidratálója (a Lookfantastic oldalán van belőle Opal árnyalat és a WORLD1 kóddal 25% elengednek a mai napon a teljes árú termékek árából) és a Shu Uemura szemöldök ceruzája.
A beszámolódat olvasva lehet jobb ha nem Párizsba megyünk legközelebb a férjemmel, mert szerintem nehezen viselné. :P

Ohh, de jó, köszi a tippet! Mindenképpen tervezek amúgy írni róla hamarosan. :)
Összegben valóban nem, de azért tudtam volna még válogatni... :) A fiúkat otthon kell hagyni vagy elküldeni őket addig a hadtörténeti múzeumba. :D
Az én pasim is nehezen viselte az őszintét megmondva. Ezért kénytelen voltam egyedül elmenni, ha meg akartam vmit normálisan nézni és nem azon izgulni, hogy vajon ott van-e még a bejártanál... :P

Megjegyzés küldése