2015. szeptember 30., szerda

A kémiai hámlasztás


Végérvényesen itt az ősz, a kedvenc évszakom, ezzel együtt pedig eljött az igazi sminkelés és a kémiai hámlasztás időszaka. Én ugyan nyáron is hámlasztok, de mivel nagyon kell figyelni a fényvédelemre hámlasztás mellett, illetve hosszú időre napra menni sem érdemes olyankor, ezért sokan elhagyják ezt a nyári időszakban. Ősszel már bátrabban lehet ezzel kísérletezni. És mivel az egyik legnépszerűbb írásom erről íródott 3 évvel ezelőtt, ezért úgy gondoltam nem árt kicsit frissíteni a dolgot. :)

Hámlasztók a kínálat tükrében

Az itthoni piacon sajnos még mindig elég kevés olyan kozmetikai cég van jelen, aki kémiai hámlasztókat gyárt/forgalmaz. Aki pedig nincsen benne különösebben a bőrápolás forgatagában, az még mindig csak a bőrradírokról hallott. (Sóhaj)

AHA hámlasztókat azért lehet itt-ott találni, pl. Neostrata-nál vagy kozmetikusok által használt márkánál pl. LookX, és a patikákban fellelhető francia márkáknál (Bioderma, Uriage) egy-egy terméket amik jellemzően pattanásos bőrre lettek kitalálva, legalábbis az ígértek szerint. 

BHA vagyis szalicilsavas hámlasztókból azt hinnénk, hogy jobb a helyzet, pedig pont, ellenkezőleg. Tiniknek szánt tonikok, krémek oszlopos összetevője az alkohol mellett, viszont ezeket nem csak az alkohol tartalmuk miatt érdemes hanyagolni. Jellemzően nagyon kevés van belőlük a termékben, - ez az egyik - a másik pedig az, hogy nem ismerjük a PH-t, de ha ismernénk is, valószínűleg nem lenne elég savas ahhoz, hogy működhessenek. Hámlasztóknál ugyanis a PH-nak 3-4 közé kell esnie.
BHA hámlasztókból legnagyobb választék a Paula's Choice-nál van, különböző %-os erősségben, illetve gyengébb és erősebb savas PH-val.

Miért érdemes hámlasztani?

Bőrünk természetes folyamatai közé tartozik, hogy folyamatosan megújuljon, emiatt keletkeznek az elhalt hámsejtek, amiket "ledobna" magáról a bőr. Ezek azonban képesek különböző problémákat okozni a bőrünk legfelső rétegeiben. Kinek milyen bőrtípusa és milyen problémákra van hajlama, aszerint jönnek elő a tünetek. Ilyenek lehetnek pl. a mitesszerek, pattanások, fakó, egyenetlen bőr stb. Tehát, ha a bőrünk túlságosan lusta, (márpedig nagyon keveseknek adatik meg a tökéletesen ragyogó bőr) akkor érdemes segíteni neki, úgymond ösztönözni a megújulásra és ilyenkor érdemes bevetni különböző hámlasztásra alkalmas savakat.

A sima mezei bőrradírok fizikai úton szabadítanak meg ezektől az elhalt hámsejtektől, de közel sem képesek olyan hatást produkálni, mint egy sav, arról nem is beszélve, hogy ha pattanásos vagy mitesszeres a bőr, akkor már a pórusok mélyében gyökeredzik a probléma, amit felszíni dörzsöléssel nem lehet orvosolni. Ráadásul a bőrradírok a szemcsék miatt felületi sérüléseket okozhatnak a bőrön, ami további gyulladásokhoz vezethet illetve baktériumok szaporodásához adhat táptalajt.

Milyen tipusú hámlasztók vannak és kinek felelnek meg?

Alapvetően két nagy csoportot különböztetünk meg, amik a leggyakoribbak:

AHA hámlasztók között a két leggyakoribb sav a glikolsav és a tejsav. (INCI-ben Glycolic Acid és Lactid Acid néven találjátok meg).  5-10-15%-os koncentrációkban hatékony.
Vízben oldódó savak, amit nekünk ebben az esetben azért fontos tudni, mert emiatt a felszínen képesek hámlasztani. Tehát ha fakó a bőr vagy foltos, száraz, hámlik, akkor ez a sav csodákra képes. Hosszútávon megújítja a bőrfelszínt, sokkal szebb bőrképet eredményez.
Ismét fontos megemlítenem: nem elég, hogy valahol szerepelnek ezek  a nevek az összetevő listában, ugyanis kis mennyiségben (ált. az INCI végén) használják őket a krémek PH-jának beállítására, stabilizálására.

BHA hámlasztó, más néven szalicilsav (INCI-ben Salicylic Acid néven van jelen) zsírban, olajban oldódó sav, emiatt képes a pórusok mélyére hatolva hámlasztani, magyarul kitisztítani az eltömődött pórusokat. Ezért ajánlják leginkább mitesszeres, pattanásos, akár gyulladt, kipirosodó vagy rosaceás bőrre is. Amellett, hogy gyengédebb, mint az AHA savak és antibakteriális tulajdonsága is van, képes kezelni a gyulladásos folyamatokat a bőrben. 0,5-1-2%-ban az EU-ban, Amerikában 4%-os koncentrációban is forgalmazzák.

Lehet kombinálni is a kettőt, ha mondjuk pattanásokkal küzdesz (BHA) és szeretnéd eltüntetni az utána megmaradt foltokat (AHA). A szalicilsavnak is van folthalványító hatása, de ennek mértéke az AHA-hoz nem hasonlítható. 

Azon túl, hogy vannak kutatások, és ajánlások, hogy melyiket milyen bőrtípusra ajánlják, ez  a gyakorlatban nem mindig ilyen egyszerű. Van olyan akinek pattanásai vannak, de inkább az AHA válik be, vagy olyan is, akinek először az egyik hatott, máskor meg a másik, de valakinek meg a kettő kombinációja hozza meg a kívánt eredményt. Ezt sajnos mind-mind ki kell tapasztalni.

Óvatosan, de hatékonyan

A hámlasztás gyakorisága szokott lenni még a másik fő kérdés. Nos, ez szintén az a rész, ahol ki kell tapasztalni személyre szabottan. Vannak persze ajánlások, de ezek nem mindig szent írások. 5%-os AHA-t ajánlják napi szinten, 10%-ost heti 1-2-szer. Ugyanígy a BHA 1-2%-ot napi szinten, a 4%-ot meg heti egyszer-kétszer. Valaki túlzásnak tartja a napi használatot, mert érzékeny a bőre, mások meg igénylik és van, akinél kúraszerűen válik be.
Egy biztos: nagyon óvatosan, nagyon odafigyelve kell alkalmazni őket, a bőrünk mindenkori állapotát figyelembe véve. Pár használat után lehet már látványos az eredmény, de nem bízzuk el magunkat, érdemes a fokozatosság elvét követni, ha nem akarunk ellenkező hatást elérni. Ha túlhámlasztottunk, az azt jelenti, hogy nagyon elvékonyodott a bőr felső rétege, ezért begyulladhat, hámlást idézhet elő, érdemes ezzel vigyázni.
Ha viszont "túlóvatoskodjuk" a dolgot, és csak kis százalékban és ritkán használjuk, akkor pedig nem fog hatni egyáltalán. Érdemes ritkábban hámlasztani először, és ahogy látjuk a bőrünk reakcióit, úgy érdemes növelni az adagot.

Kritériumai, velejárói

Az első és legfontosabb a fényvédelem. Volt már néhány barát, ismerős, akinek nagyon ajánlottam a hámlasztást. Felcsillant a szemük a hatásokat említve, azonban amikor megemlítettem a mindennapi kötelező fényvédelmet visszavonulót fújtak. 
A hámlasztás ugyanis fényérzékennyé tehet, tehát nem árt tudni a következményekről. Ha elkezdünk hámlasztani, akkor még őszi-téli időszakban is kötelező a fényvédő! Ellenkező esetben a bőr elkezdhet foltosodni, akár begyulladni, tehát az egész "jót teszek a bőrömmel" dolog a visszájára fog elsülni. Ezt tényleg vegyük komolyan! Higgyétek el, nem olyan nagy mumus az a fényvédő, meg lehet szokni és a végén már el sem tudod képzelni nélküle a napodat. :)
Emellett mindenképpen kerüljük a közvetlen napfényt még fényvédő használata mellett is illetve a szolárium is kerülendő. De ezeket, ha szép bőrt akartok egyébként is érdemes kerülni.

Személyes tapasztalat

Szalicilsavval kezdtem, amit rövid időn belül elkezdtem glikolsavval kombinálni. Az eredmény megdöbbentő volt. Majd egy idő után elhagytam az AHA-t és maradt a BHA. Utóbbiból többféle állagot és terméket próbáltam ki a Paula's Choice-tól. Lotion, BHA liquid és a szintén folyékony, de gyengédebb antioxidánsokkal dúsított Pore refining treatment. Utóbbi fogyóban van és kacsintgatok a BHA gél felé. 
Nemrégiben eléggé begyulladt a bőröm, nagy pattanásaim lettek, ekkor újra AHA után nyúltam, ami sokkal hatékonyabb volt, mint a jelenleg használt BHA-m. Úgy tűnik nálam a kettő kombinálása válik be leginkább, főleg hogy az utánuk megmaradó foltokkal is küzdök.
Nekem is sikerült túlhámlasztanom már, nem kell megijedni, ilyenkor abba kell hagyni egy hétre legalább és minél több olyan terméket használni, amiben vannak gyulladáscsökkentők és segítik regenerálni a bőrt. Persze a legjobb, ha ezt elkerüljük. :)

Ti használtok kémiai hámlasztókat? Nektek melyik fajta vált be a legjobban?


0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése