2014. szeptember 16., kedd

A nagy visszatérés :)



Kedves Mindenki!

Visszatértem! :) Igazi hosszú szünet után úgy döntöttem ismét belevágok a blogolásba. Nagyon sok minden történt velem azóta, hogy utoljára írtam. Kicsit megváltoztam, néhány dolgot egészen máshogy látok.
Úgy gondolom, hogy minőségi blogból kevés van, magyar nyelven különösen, ezért szeretnék színvonalas blogot írni, amiből tényleg tanulni lehet. Hogy ne a „színes-szagos” kozmetikumokat vegyük le a polcról, ne a TV reklámban látott szép, bár eléggé hihetetlen ígéretekkel kecsegtető krémeket válasszuk, hanem igenis gondosan, átgondolva válogassuk ki azokat a termékeket, amit a bőrünkre kenünk. Legyen szó bármilyen kencéről, tudatosan válasszunk és minél inkább kerüljük az impulzus vásárlásokat. Talán lesznek tesztek is, de most nem ez lesz a fő vonal, mint eddig.

Időközben sminkes papírt is szereztem, amire nagyon büszke vagyok, nagyszerű mestertől tanulhattam. Sajnos ez a világ most messze került tőlem, de az ott megszerzett tudást, szemléletet viszem magammal, hogy egyszer talán visszatérhessek a szakmába…

Addig is most a műszaki vonal van középpontban nálam, de ezt sosem bírtam hosszú távon :D, kell mellé valami kreatív, valami kutakodás, valami izgalmas, ami nálam a beauty világot jelenti. Fura hobbym az üzleteket járni, hogy éppen milyen újdonság került a polcokra és megnézni, hogy vajon érdemes-e utána sóvárogni. J Imádom a „termékeket”, mindennel tisztában lenni mi hol és kb. mennyiért kapható…stb.

Nem rejtem véka alá forrásaimat, napi szinten követem a magyar krémmániát, ez a Bibliám, illetve Ildi blogját a szépségrecepteket, külföldiből pedig a kedvencem a beautypedia, ahol szakértői cikkeket olvashatunk és összetevőknek nézhetünk utána. Ugyanennek a csapatnak (Paula’s Choice research team) youtube oldalát is nagyon kedvelem, különösen a minden héten jelentkező témákat, amikről ketten beszélgetnek a csapatból. Ezt élőben is nézhetjük, csak sajnos késői időpontban vannak magyar idő szerint, de később felkerül a csatornájukra is.
Természetesen ezen kívül más blogokat is olvasok, vannak youtube kedvenceim, de erről majd később, ha aktuális lesz.

Keressetek a


Ha pedig bármilyen kérdésetek van írjatok az ecseteloblog@gmail.com email címre!

Szép hetet mindenkinek! ;)


gigi

5 megjegyzés :

Szuper! Nagyon örülök, hogy újra kezdted, és mindent bele! ;)

En is nagyon orulok, hogy ujra irsz es tenyleg nincs sok a hasonlo blogokbol, kivancsian varom a folytatast! :)

Én is örülök, várom a bejegyzéseket! :)

Köszönöm szépen, nagyon aranyosak vagytok! :)

Megjegyzés küldése