2013. január 3., csütörtök

NARS szemhéjalap





A Nars szemhéjalapot még nyáron szereztem be, hogy bombabiztos esküvői sminket tudjak készíteni, ugyanis nem elég, hogy meleg volt a nagy napon, de az arának még mélye ülő szemei is vannak és a szemhéj bőre is redősebb. Ezekre a "gondokra" illetve a zsírosabb szemhéjú embereknek (mint amilyen én vagyok) találták ki ezt a terméket! Még hajnalban is ugyanolyan volt a szemén a púder ahogy én azt eldolgoztam, és csak reggelre kezdett beleülni a redőkbe, amit előző nap! délben tettem fel. Nekem egy átlagos 8-9 órás napot lazán kibír.
Az applikátora kisebb, mint a szájfényeké, így könnyű vele dolgozni. Én csak egy keveset szoktam odapöttyözni a szemhéjamra és ezt a lehető legjobban eldolgozni. Sietős reggelen hajlamos az ember lánya erre nem figyelni, így nem lesz olyan egyenletes az eredmény. Krémes szemhéjfestéket alá is bátran használom, azok tartósítására is nagyon jó.
Előtte az Urban Decay szemhéjalapját használtam, de nem voltam vele teljesen elégedett, és nálam önmagukban a paint potok sem működnek sajnos...
Én INNEN rendeltem, kb. 7-8000 Ft-ért átszámítva. Nem egy olcsó mulatság, ez tény, de ha már sok mindent próbáltál és nem voltál elégedett, beleértve a magasabb árfekvésű termékeket, akkor nagyon is érdemes beruházni rá, mert szerintem nincsen rosszabb és bosszantóbb annál, mint hogy elmész otthonról egy napra és néhány órán belül már szétkenődött a sminked, amit reggel gondosan kiviteleztél. Általában se időnk, se energiánk újrakreálni a "művet" napközben. Nem olyan, mint egy szájfény, amit néhány mozdulattal újra felteszel az ajkaidra.
Bár szuper termékről van szó, ha nincsenek extrém körülmények és nincsen különösebb gondod a szemhéjpúderek tartósságával, akkor nyugodtan keresgélhetsz az olcsóbb kategóriában is.

Ti 

2 megjegyzés :

hú, ezt most belinkeltem egy barátosnőmnek, mert nála zsírosabb szemhéjú lánnyal még nem találkoztam és egyelőre nem találtunk neki megfelelő alapot. tény, h az én tök átlagos szemhéjamra való olcsóbbakat próbáltuk végig, most jön csak a paint pot, aztán pedig ha az se működik, akkor utána járok, h esetleg kinek vak ilyen narsos még a birtokában és kinél lehetne kipróbálni.

nagyon sajnálom a barátnőm meg persze a többi lányt is, aki hasonló problémával küzd, és teljesen egyet értek azzal, h ha létezik valami megoldás, akkor érdemes meglépni, hiszen ez még a megfizethető kategória és nem hetente kell újra vásárolni, h elérhetetlen legyen. :)

Ha nagyon zsíros a szemhéja, akkor tartok tőle, hogy a paint pot sem fog működni. :( A paint pottal egy árban van kb. az Urban Decay Primer Potionja, én inkább akkor már azzal próbálkoznék (igaz azt is rendelni kell), a paint pot nem szemhéjalap, csak tartók krémes szemhéjfesték...

Megjegyzés küldése