2013. február 27., szerda

A kategória váltás




Avon Luxe szájfény Steamy Plum, ajakrúzs Designer Red

Írtam már korábban tesztet az Avon Luxe termékcsalád alapozójáról és púderéről és most következzenek az ajaktermékek. Azokkal is meg voltam elégedve, azonban itt érdemes megjegyezni, hogy egy kategóriával feljebb léptek "Avonék". :) A csomagolás nem tetszik, de ez igazából ízlés kérdése. Nem gagyi, de ujjlenyomatgyűjtő és arany, ami nem a szívem csücske más márkánál sem.

A szájfényeiket sosem szerettem igazán, meg úgy általában a szájfényeket sem, mert felkenem és mire odaérek a munkába, vagy bárhova addigra már volt-nincs szájfény. Semmi értelme. De ennél más a helyzet. Nekem a  Steamy Plum árnyalat van meg, nálam ezek a színek a slágerek az idei télen, igazi bogyószín, imádom. :) Tartósabb, mint a többi Avon szájfény, mérföldekkel jobb az állaga, kellemes viselni. Ebből még biztosan jön hozzám egy-vagy két árnyalat. Katalógusára 2000 Ft, javaslom, hogy várjatok egy akcióig.

A rúzsok már elég régóta a mindennapjaim biztos kellékei, nagyon megszerettem őket. Olyannyira sikerült hitelesen viselnem, hogy ezzel elindítottam egy missziót is, hogy a magyar nők is használjanak rúzst. :) Az ismeretségi köröm nő tagjai hirtelen elkezdtek rúzst használni! Állításuk szerint rajtam olyan jól állnak a rúzsok és nekem minden szín olyan jól áll (ami persze nem igaz, csak azokat hordom, amiről tudom, hogy igen :) ), hogy ők is akarnak ilyet!. Úgyhogy kedves blog olvasó nők, kezdjetek el rúzst hordani, mert a rúzs öltöztet!! ;)

A Designer Red árnyalat könnyen siklik felvitelkor, kicsit olyan érzés, mintha kisimítaná az ajkaimat, nem ül rá egy rétegként, hanem rásimul. Tartós is meglepően, nem tűnik el hamar a számról. Az Avon rúzsait a szájfényekkel szemben eddig is szerettem mert úgy általában egy biztos minőséget képviselnek. (De azért akadnak gyengébb láncszemek is) Ez a szín kicsit már a tavasz felé húz, mert korallos beütése van. Katalógus ára 2150 Ft, jelenleg 1699 Ft.

Próbáltátok már a Luxe szájfényeket/rúzsokat? Ti is észrevettétek a jobb minőséget?


2013. február 25., hétfő

Döntsük le a korlátokat!


Igazán figyelemre méltó dolog történt nemrégiben az egyik magyar divatmagazin borítóján/hasábjain. Érdeklődve olvastam a hírt, hogy egy kerekesszékes fiatal lány került az Elle magazin címlapjára! Szerintem ez fantasztikus dolog! 

Az esélyegyenlőség már régóta középpontban van, nem is értem, hogy lehetett eddig ezt kikerülnie a divatmagazinoknak. Most végre megmutatták, hogy egy fogyatékkal élő lány is lehet éppen olyan sugárzó és nőies, mint bármelyikünk. A cikk hasábjain ezt boncolgatják tovább és ki is derül, hogy Varga Katalinnak olyan kisugárzása van, amit bármelyik "egészséges" nő megirigyelhetne...
Köszönet a címlapért, köszönet Katalinnak, hogy megmutatta milyen az, ha az ember nem csak a problémáit látja. :)

2013. február 20., szerda

Bobbi Brown Face Touch Up Stick




Kétségkívül ez a legjobb korrektor, amit valaha használtam, természetesen a MAC után, ami az egyik kedvencem. Hogy mégis miért váltottam? Mert az elfogyott és ősszel épp Bobbi kattanásom volt :), összetevők alapján (pl. gyulladáscsökkentő) is nagyon szimpatikus volt, így azt gondoltam miért ne? 

Korrektorból amúgy sem váltak be sajnos a drogériásak (általában a tartósságnál véreztek el, bár a fedés is gyengébb volt), így kiadtam ezért több, mint 7000 Ft-ot, vagyis akkoriban kuponnal talán némileg olcsóbb volt. Nem sajnáltam, tudtam, hogy ezért a pénzért szuper terméket kapok. Ami így is van, csak azzal nem számoltam, hogy a MAC Studio Finish korrektorom 7 gramm volt, ez pedig csak 2,3!
Igen, nem elírás, nem tévedés, háromszor annyi terméket kapunk ennél kicsit olcsóbban a MAC-nél. Kétséget kizáróan az árán kívül semmi egyéb rosszat nem tudok róla írni. 

A csomagolása fém!, kicsi, bármelyik táskában elfér, stick formája miatt nagyon könnyű használni, nagyon jó a fedése, tartós, széles a színskála, még a legvilágosabb bőrűek (mint amilyen én vagyok) is megtalálják a megfelelő színt... de ha nem csak egy-két pöttyel rendelkezik az ember lánya, akkor bizony ez a korrektor nagyon hamar elfogy napi használat mellett. Márpedig én azt vallom, ha valamit megveszek, azt szeretném használni rendszeresen.
Sajnos 2-3 hónap használat után alig van benne, és nagyon szívesen újravenném még akkor is, ha csak megdupláznák a mennyiségét. Tehát kedvenc, de újravenni egyhamar biztosan nem fogom.

Nektek melyik a kedvenc korrektorotok?

2013. február 17., vasárnap

Kívánságlista 2013 január

Nem tudom mások hogy vannak vele, de nálam mindig van valami a képzeletbeli (olykor valós) kívánságlistámon. Nyilván állandóan változik, valamit sikerül beszerezni, valamiről egyszerűen lemondok, de vannak olyan darabok amik állandóak és régen szerepelnek a listán, de valahogy sosem kerül rájuk sor. Most újra nagyon rákattantam a bőrápolás témára, állandóan ilyen témában olvasok, meg is látszik a listámon, mert újabb és újabb információkhoz és tapasztalatokhoz szeretnék hozzájutni... 
Akkor jöjjenek is a kiszemelt "áldozatok":


  • Könyvek
Leslie Baumann: Cosmetic Dermatology
    Paula Begoun: The Originak Beauty Bible

Miután majdhogynem kiolvastam az angolul írott Skin Type Solutions, rájöttem ez a téma mennyire érdekel engem, így újabb alternatívák után néztem. Ugyanattól az írótól van egy sokkal komolyabb könyv, egy vagyonért, úgyhogy lesz mire gyűjteni... És ha már kedvelem Paula termékeit és egyetértek nagyrészt a filozófiájával is miért ne olvashatnék tőle könyvet is? :)
  • Paula's Choice
Paula's Choice Super antioxidant serum

Paula's Choice Intensive Wrinkle Retinol Serum


Paula's Choice 2% BHA lotion
Egy ideje használom Paula hámlasztóit, nagyon meg vagyok velük elégedve, olyannyira, hogy a BHA (szalicilsav) hámlasztóm igencsak a végét járja, ezért kell helyette egy másik, még nem vagyok benne biztos, hogy a lotiont-t veszem újra, lehet a tonikkal próbálkozom meg majd most.
Az antioxidáns szérum eléggé a szívemhez nőtt, egy ideje elfogyott és nagyon érzem a hiányát. :( Kell belőle utánpótlás. Főleg hogy semmi ehhez hasonlót nem találok, amihez könnyebben hozzá lehetne jutni. 
Megcsinálva Leslie Baumann könyvének bőrtípus tesztjét, kissé elgondolkoztam, és a szérumok semmiképpen sem hiányozhatnak a rutinomból, tehát kell még egy retinol szérum is, ami nem csak a bőröregedést előzi meg, hanem a pattanások leküzdésében is segíthet. Odavagyok ennek a két szérumnak az összetevőiért.



  • Urban Decay Naked



Rájöttem valamire. Lehet akárhány féle paletta a fiókomban, szinte minden egyes nap a naked paletta után nyúlok. Régóta fáj a fogam a 2-es verzióra, és most, hogy kijött a basic verzió is, tudom, hogy mindegyiknek helye van a gyűjteményemben, mert ezeket nem csak nézegetném, hanem ténylegesen ki is használnám.

  • Ipad Mini


Utoljára egy műszaki cikket hagytam, ami nagyon belopta magát a szívembe. Sokan imádják, az egekbe magasztalják, mások utálják az Apple-t, nekem egy Ipod Touch van a birtokomban, és lehet van még ezenkívül ezer másik jó mp3 lejátszó, mégis életem eddigi legjobb vétele volt. Imádom, ahogy kezelni lehet a felületét, mindent, évek óta használom és még semmi baja. Rengeteget utazok, így jó lenne valami olyan amit elfér egy kisebb táskában is, nem igényel külön táskát, nem nehéz mint egy laptop, amin tudnék internetezni a vonaton, olvasni vagy akár filmet nézni ha ahhoz van kedvem, mert 3 óra nem az a kategória, amíg csak úgy elvan az ember... Jelenleg elég borsos az ára, még várok vele egy kicsit...

Nektek mi szerepel a kívánságlistátokon? 

2013. február 2., szombat

Január kedvencei



Rég volt már ilyen poszt, és el is felejtettem milyen érdekes összeszedni miket szerettem az elmúlt időszakban leginkább. Valószínűleg még jó pár dolgot fel tudtam volna sorolni, de muszáj volt leszűkíteni a kört, hogy beleférjen egy posztba. :) Bele is vágok a részletezésbe. :)

Bőrápolás terén igazi nagy fordulóponthoz érkeztem, amikor elkezdtem használni az Aknefug oxid 5%-ot. (Előzőleg Akneroxiddal próbálkoztam, amitől teljesen bedagadt az arcom, így az orvosnál kötöttem ki, valószínűleg egy hordozóanyagra voltam allergiás és emiatt a borzalmas élmény miatt nem is mertem hónapokig semmi ilyesmivel próbálkozni.) Ez egy benzoyl peroxide hatóanyagú krém, ami a ma ismert leghatékonyabb "pattanásölő" szer. Nagyon körültekintően kell használni, mert könnyen "szétszedheti" a bőrt és sokaknak nem is bírja a bőre... Lehet írok az alkalmazásáról egy külön posztot is majd.

A másik arcápoló kedvenc a Bioderma Sensibio Rich arckrém, ez az egyetlen, amit elviselt a bőröm a benzoyl peroxide mellett, mert nyugtatja és hidratálja bőrömet. Tökéletes párost alkotnak Arcápolás terén egyébként jelenleg nagyon sok minden szerepel a kívánságlistámon, lehet erről is készítek egy posztot. :)

Megtaláltam azt az alapozót, ami nem sárga, nem rózsaszín, csak egyszerűen fehér. Ez kellett már nagyon régóta nekem. :) Yves Saint Laurant Touche Eclat alapozó, ami a híres Touch Eclat ecsetes korrektor/highlighter követője. Nagyon szépen hidratálja a bőrt, a téli időben ez különösen fontos számomra.  Nincsen hatalmas fedése, de rétegezve jelenleg nekem pont elég. Amikor használom, nagyon szép lesz a bőröm tőle, kicsit ragyogó, egyenletes. Tartóssága is rendben van, bár a nap végére kicsit megkopik, ennek ellenére imádom! :) Az ára horror, én 70%-al olcsóbban jutottam hozzá.

Tartozom egy vallomással. Nem szeretem a L'oreal-t. Nem tudok azonosulni a "lenyomom a torkodon" marketing stratégiájukkal, az agyon fotóboltolt modellekkel, amik a reklámaikban szerepelnek és szerintem a minőségükhöz képest túl is vannak árazva... Nem is volt talán semmim se tőlük egészen eddig. A külföldi bloggerek és youtuberek áradoznak a Maybelline ecsetes korrektoráról, amit persze nálunk nem lehet kapni. Kétségbeesetten keresem a számomra megfelelő szem alatti korrektort, így amikor az egyikük azt mondta hogy a L'oreal Lumi Magique korrektor teljesen ugyanaz, mint a Maybelline - hisz még a gyártó is ugyanaz - nem tudtam megállni, hogy ne próbáljam ki. Azóta a kedvencemmé lépett elő. Nagyon szépen felébreszti a tekintetemet, tartós és kevésbé ül bele a ráncokba mint a többi. Szuper ár-érték aránnyal bír. Nagyin megszerettem, minden nap ezt használom.

Bobbi Brown termékei már egy ideje belopták magukat a szívembe, a legszuperebb rúzsai szerintem ennek a márkának vannak. A Rich Lip Color rúzs Lilac nevű árnyalata van meg nekem és pár hónap alatt kb. a felét használtam el (ilyen még sosem fordult elő velem), szerintem ennél több bizonyíték nem is kell arra mennyire szeretem az állagát a színét (nagyon jól megy a bőrtónusomhoz), a tartósságát. Az egyik legjobb befektetésem egyértelműen.

Ezt a Dior Rosy Glow pirosítót már régóta szerettem volna magaménak tudni, de 15 ezer Ft-ért sosem volt szívem megvenni. De extra akciósan nem volt kérdés, hogy jön velem haza. Elméletileg ez egy bőrszínhez igazodó pirosító, ami minden bőrtónushoz megfelelő. Erről nem tudok nyilatkozni, de én magamon nagyon szeretem ezt az árnyalatot. Az előző napi smink bejegyzésben láthattátok akció közben. Nagyon szép a csomagolása, igazán luxus érzést kelt és még az ecset is szuper, amit hozzá adnak.

A végére hagytam a Prada Candy nevű parfümjét, ami karácsonyi ajándék volt. Ez az illat biztosan megosztó, én viszont imádom. Letaszította a Chanelt a trónjáról egyértelműen, biztos vagyok benne, hogy újra fogom venni. Édes de nem túlzóan, igazi fiatalos illat, de tény, hogy cukorka illata van.

A random kedvenc egyértelműen ez a David Jones táska, amit bár leárazva vettem, még ígyis elég borsos volt az ára. De nem tehetek róla, egyből beleszerettem még a leárazás előtt  vidám színeibe, és fazonjába. Tudatosan kicsi táskát akartam venni, mert én bármekkora egy táska biztos hogy telepakolom, aztán meg cipelhetem... :)


Nektek mik voltak a kedvenceitek Az elmúlt hónapban?

2013. január 30., szerda

The Skin Type Solution - Megoldás bőrproblémákra


Végre, végre!!! Nagyon régóta vágytam már erre a könyvre, de sosem jutottam el odáig, hogy utánanézzek hol lehet kapni és megrendeljem. De most végre a kezemben tarthatom és saláta állagúra olvashatom ezt a könyvet. Aki olyan lelkes Krémmánia olvasó, mint én, valószínűleg tudja miről írok ebben a posztban. Nagyon régóta érdekel a téma és most jól bele áshatom magam, hogy fejlesszem ezt az oldalamat is egy kicsit.

Leslie Baumann egy híres és sikeres bőrgyógyász Miamiban, akinek kicsit más elképzelései vannak a bőrápolásról, mint ahogy a fogyasztói társadalom azt megszokhattuk. Könyvének lényege, hogy egészen pontosan meghatározd bőröd típusát, majd ennek megfelelőn hatóanyag szerint válassz bőrápolási termékeket, ne az aktuális divat, csomagolás, marketing és mások ajánlása alapján.
Angolul tudók előnyben, ugyanis sajnos hazánkba nem jutott el a könyv még (legalábbis én nem tudok róla). 

A Bookdepository oldaláról rendeltem, ingyenes szállítással. Én már a sokadik könyvemet rendeltem innen, nincsen szállítási költség és egy héten belül megérkezett a csomagom.

Egy kis ízelítő a tartalomból:




2013. január 19., szombat

Kreatív - "Csináld magad" doboz


Decemberben nálunk nem csak a karácsonynak volt itt az ideje, hanem egy sokkal személyesebb ünnepnek is, egy évfordulónak. Szerettem volna valami különlegeset adni, mégsem túl drágát, valami olyat amiben én és mindketten benne vagyunk egy kicsit. Egy ilyen alkalom tipikusan az nálam, amikor nem szeretek besétálni a boltba, levenni valamit a polcról, hogy ez majd jó lesz. Szeretem magam odatenni. :) A végén persze ha összeadnám, hogy mennyiből állítottam elő sokkal többre jönne ki, mint amennyit eredetileg szánt az ember lánya, de maga az öröm, amit magadnak is okozol a készítési folyamattal, az felbecsülhetetlen. :)
Hosszas gondolkozás nézelődés után úgy döntöttem dobozt fogok csinálni. Nagyon szeretem a dekupázs technikát (szalvétatechnika), de legtöbbször nem találok olyan papírt ami tetszene, így nekiálltam kísérletezni azokkal a papírokkal is, amik nem erre lettek kitalálva, eddig nálam még mindig működtek.


Először is szükségünk van egy natúr fa dobozra, amit bármelyik hobby boltban beszerezhetünk. Én nagyon szeretek újból régit csinálni, most sem volt ez másképp, csak tettem bele egy kis csavart az eddigiekhez képes, mégpedig az antik lakkot. Kelleni fog egy világosabb és egy sötétebb, színben harmonizáló festék. Ezen a képen nagyon lilának látszik a sötétebb szín, de a valóságban sokkal inkább barna, ahogy a következő képeken is láthatjátok. Kell egy antik lakk, egy ragasztólakk, dörzspapír illetve egy ecset. Díszítésnek különböző papírok.
Először a sötétebb festékkel festettem be a dobozt majd jött az antik lakk majd a világosabb szín. Mindegyiknél ügyeljünk arra hogy hagyjunk elég időt a száradásra. A lakk a rá kerülő festéket fogja megrepedeztetni, az alatta lévő megszáradt réteget nem fogja bántani. 
Ezután kettő címkét ragasztottam rá ragasztólakk segítségével, egyet kívülre, a másikat belülre. A még hitelesebb hatás kedvéért a címkék szélét megdörzsöltem dörzspapírral, hogy olyan legyen, mintha a dobozzal "öregedett" volna együtt. A dobozon is megcsináltam ezt a dörzsölést, főként a széleken, ahol amúgy is leginkább kopik a festék, így lett teljes a kép. Az egészet lelakkoztam a ragasztólakkal és kész is lett a doboz. Nem bonyolult az egész csak baromira időigényes.





A doboz persze nem maradhatott üresen. A végső ölet az lett, hogy a közös képekből válogatok össze néhányat, ezeket régiesre szerkesztem Photoshoppal, majd leporelló szerűen "tálalom". :) Ezzel is rengeteg idő elment, amit tanultam belőle, hogy legközelebb nem ragasztóval kasírozom a képeket, hanem inkább veszek öntapadós ragasztót és a sarkainál felragasztom. Összességében így sem lett rossz, összehajtva ez került a dobozba. :)




Hogy tetszik Nektek? Próbáltatok már hasonlót? Ti is szerettek különlegesebb alkalmakra magatok készíteni ajándékot vagy inkább a "kész" termékekre esküsztök?

2013. január 16., szerda

Avon Luxe alapozó és púder


Néhány kampánnyal ezelőtt az Avon kidobta új sminkkollekcióját Luxe címmel. Ha nyomon követitek az Avon újításait, akkor már biztosan hallottatok róla. A cél az volt, hogy magasabb minőségű termékeket kedvelő (és megengedhető) hölgyek számára biztosítsanak egy olyan sminkvonalat, ami felveszi a versenyt a drágább kategóriájú márkákkal is. 
Ebben a kollekcióban találunk szájfényeket, rúzsokat, alapozót, púdert, szempillaspirált, tust, szemhéjpúder palettákat és hamarosan érkeznek ajakkontúr ceruzák is. Szerintem a kollekció hatalmas hiányossága (ahogy az Avoné is) azok a pirosítók. Személy szerint én nagyon kedvelem a pirosítókat és egy ilyen kollekcióból kihagyni... nem is értem.
Na de térjünk rá akkor a poszt témájára, először az alapozóra, majd a púderre.






Az alapozó csomagolása már kézbevételkor is minőségi érzést kelt. Tömör, nehéz üvegből van, teteje jól zár, adagolása pumpás. Bár a pumpa adagolója némi kívánnivalót hagy maga után, mert sajnos keveset nyomni belőle nem lehet, ezért sajnos néha pazarolok... Utazásnál a súlya miatt nem túl praktikus, de abban biztosak lehetünk hogy nem fog kifolyni, de eltörni se könnyen, az üveg tényleg elég masszív.
A színválaszték kicsit gyér, mindössze 5 színből tudunk válogatni, de ha a drogériákban kapható alapozókkal hasonlítjuk össze, teljesen rendben van, ott is kb, ennyi szín az átlag.
Én a legvilágosabb Porcelain árnyalatot választottam, ami mostanra már kicsit sötétnek bizonyul, mert ahogy megyünk bele egyre inkább a télbe, én annál inkább kifakulok. 
Állagra számomra egy elég kellemes alapozót kapunk, kicsit folyékony, de épp annyira, hogy még kézzel is szépen el lehessen dolgozni. Kellemes púderes illata van, semmi hivalkodó. Fedése lepett meg leginkább, építhető, így kb. a közepes, amit elérhetünk vele. 
Tartóssága is rendben van, nálam kibírja a napot, maximum egyszer szoktam újrapúderezni, de sokszor azt is elfelejtem. :)
Ami nagyon fontos, hogy aki a matt alapozókat szereti, szerintem ezzel ne próbálkozzon, legalábbis először ne teljes méretben, csak mintában. Én nagyon kedvelem ezt a fajta finish-t ami marketing nyelven "ragyogó", főleg télen, amikor amúgy is hajlamos fakónak tűnni. Púderrel lehet egy kicsit enyhíteni ezen, emiatt is szeretem.
Igazán pluszpontnak számít nálam a fényvédő, SPF 20 van benne, ami teljesen korrekt egy alapozóba. Sajnos egy kicsit ragad, ami engem azért nem zavar annyira, mert púderezni szoktam mindig, hogy a korrektort és alapozót fixáljam és egységesítsem az egészet, de ha valaki nem szeret púdert használni, annak ez zavaró lehet.
Amit sosem tudok hova tenni azok a "különleges" összetevők. Ebben az alapozóban fehér zafír kivonat van. Egyet elmondhatok, soha senki ne vegyen meg egy terméket azért, mert van benne arany, gyémánt vagy zafír. (Természetesen nem ékszerre gondolok itt. :) ) És itt most nem azt kérdőjelezem meg, hogy benne van-e ez az összetevő vagy sem. Az összetevő lista szerint igen. Hanem azért, mert egyszerűen nem hiszek abban, hogy ennek bármilyen szerepe lenne abban, hogy mennyire működik a bőrömön.
Az hogy mennyire luxus mindenki maga döntse el, mert ez attól is függ, hogy ki mit engedhet meg magának. Annyit elmondhatok, hogy az én véleményem szerint simán felveszi a versenyt a Max Factor, Loreal, Bourjouis és egyéb hasonló kategóriás márkák termékeivel.
Összességében én azt gondolom, hogy egy korrekt árért, korrekt terméket kapunk, ami bár nem hibátlan, nálam működik és szeretem. Újravenni... nem hiszem... ilyen még sosem fordult elő velem. :D




Nagyon kedvező áron csomagban jutottam hozzá még karácsony előtt, és azóta is használom, tesztelgetem. Ami a nagy előnye az a hatalmas hátránya is, az óriási tükör, amit belepakoltak. Egy egész sminket nyugodt szívvel el lehet készíteni vele, de sajnos nagyon vastag és nagy, egy kicsi pipere táskában nagyon sok helyet elfoglal. Nagyon sokat utazom, úgyhogy nálam praktikusság tekintetében megbukott. A csomagolásban a másik nagyon zavaró számomra a fényessége, minden meglátszik rajta, alig ér hozzá az ember.
Na de ha a másik oldalt nézzük, akkor nagyon szépen tud mutatni, ha kitesszük a pipereasztalunkra, akár ezt akár az alapozót... Kinek mi a fontos, nálam jelen helyzetben az előbbi.
Viszont magával a termékkel sok bajom nincsen. Nekem a kettő kapható szín közül a világosabb Fair Silk van meg. Teljesen jól végzi a dolgát, mattít, de nem annyira hogy egészségtelennek tűnjön, nem változtatja meg teljesen a alapozó finishét. Nagyon finom állagúra van őrölve  a por, ha lehet ilyet mondani, így egészen vékonyan is fel lehet vinni.
Összességében szerintem ez is megéri az árát, főleg ha akciósan szerezzük be.

Az alapozóra és a púderre is igaz ezeknél az árnyalatoknál, hogy elég természetes színe van inkább rózsaszínes beütéssel, mint sárgással.

Próbáltátok már valamelyiket? 

2013. január 15., kedd

House of Beauty -70%!!


Azonnali hatállyal posztot kell írjak róla, mert amilyen gyorsan csak tudom meg akarom Veletek osztani, hogy milyen fantasztikus és fenomenális dolog történt velem. Elnézést az ömlengésért, még mindig nem hiszem el, hüledezem, hogy mekkora szerencsém volt is nekem.
Történt ugyanis, hogy belázasodtam a munkahelyemen és hazafelé menet beugrottam a gyógyszertárba gyógyszert venni. Arra lettem figyelmes, hogy a parfüméria bejárata előtt sor kígyózik. Megláttam a -70%-ot, gondoltam ezt én sem hagyhatom ki, bármilyen rosszul is vagyok be kell állnom a sorba. Mondanom sem kell, hogy több, mint fél órát vártam mire bejutottam, de odabent a Nirvána fogadott. Imádott márkák, régóta kívánságlistán lévő termékek, mind-mind le voltak árazva, én még ilyet nem láttam, pedig már megéltem több, mint 25 évet... :D Arcápolási termékek már egyáltalán nem voltak, parfümök is nagyon korlátozott számban, de a smink állványokon még lehetett találni egy-két kincset.
A betegség sem szabhatott gátat a válogatásnak, a teli kosárnak pedig csak a pénztárcám, és (szerencsére) a kiválogatott készlet szabott határt...
Az eredeti ár töredékéért jutottam hozzá high end termékekhez, mondhatni drogériás vagy azt is alulmúló árakon. Lányok, Fiúk siessetek, hátha még Nektek is sikerül beszerezni egy régóta vágyott darabot.

2013. január 4., péntek

Avon Perfekt Kiss rúzs színminták


Elhoztam Nektek az Avon új Perfect Kiss rúzsának színeit. Sokszor nagyon nehéz katalógusból rendelni, én is sokat szoktam bújni a színmintákat egy-egy rendelés előtt, gondoltam megkönnyítem a Ti dolgotokat is egy kicsit, ha esetleg tennétek ezzel a rúzzsal egy próbát. 

24 árnyalatból válogathatunk, ami az alacsony árkategóriájú rúzsoknál nagy szó, mert sokszor Magyarországra csak néhány színt hoznak be, legnagyobb bánatunkra. Én épphogy kipróbáltam őket, a textúra nagyon selymesnek ígérkezik, egyszer ettem is benne, egész jól bírta (berry smooth). Az állaguk és pigmentáltságuk színfüggő.

Érdemes egy pillantást vetni az összetevőlistára, mert mindenféle jóságos olajat és gyümölcsenzimeket is tettek ebbe a rúzsba, hogy hidratáljon... Azt tudtátok egyébként, hogy még high end kategóriában is kevés az olyan rúzs, amibe fényvédőt is tesznek? Nagy pozitívum, hogy ebben spf 15 van! :)

Pink Prance, Kiss Me Pink, Pink Wink, Fuchsia Flirt, Deep Orchid, Plum Intrigue, Loving Lilac, Berry Smooth,

Muave Allure, Pucker  Up Pink, Lacy Mauve, Lovey Dovey Pink, Racy Red, Make Out Red, Smitten Red, Red Embrace, 

Coy Copper, Coral Connection, Caressing Coral, Peach Pink, Undressed Brown, Naughty and Nude, Chic Nude, Natural Glow

A következő (2.) kampánytól lesznek elérhetőek 999 Ft-os áron (normál ára 1620 Ft).

Hogy tetszenek?

2013. január 3., csütörtök

NARS szemhéjalap





A Nars szemhéjalapot még nyáron szereztem be, hogy bombabiztos esküvői sminket tudjak készíteni, ugyanis nem elég, hogy meleg volt a nagy napon, de az arának még mélye ülő szemei is vannak és a szemhéj bőre is redősebb. Ezekre a "gondokra" illetve a zsírosabb szemhéjú embereknek (mint amilyen én vagyok) találták ki ezt a terméket! Még hajnalban is ugyanolyan volt a szemén a púder ahogy én azt eldolgoztam, és csak reggelre kezdett beleülni a redőkbe, amit előző nap! délben tettem fel. Nekem egy átlagos 8-9 órás napot lazán kibír.
Az applikátora kisebb, mint a szájfényeké, így könnyű vele dolgozni. Én csak egy keveset szoktam odapöttyözni a szemhéjamra és ezt a lehető legjobban eldolgozni. Sietős reggelen hajlamos az ember lánya erre nem figyelni, így nem lesz olyan egyenletes az eredmény. Krémes szemhéjfestéket alá is bátran használom, azok tartósítására is nagyon jó.
Előtte az Urban Decay szemhéjalapját használtam, de nem voltam vele teljesen elégedett, és nálam önmagukban a paint potok sem működnek sajnos...
Én INNEN rendeltem, kb. 7-8000 Ft-ért átszámítva. Nem egy olcsó mulatság, ez tény, de ha már sok mindent próbáltál és nem voltál elégedett, beleértve a magasabb árfekvésű termékeket, akkor nagyon is érdemes beruházni rá, mert szerintem nincsen rosszabb és bosszantóbb annál, mint hogy elmész otthonról egy napra és néhány órán belül már szétkenődött a sminked, amit reggel gondosan kiviteleztél. Általában se időnk, se energiánk újrakreálni a "művet" napközben. Nem olyan, mint egy szájfény, amit néhány mozdulattal újra felteszel az ajkaidra.
Bár szuper termékről van szó, ha nincsenek extrém körülmények és nincsen különösebb gondod a szemhéjpúderek tartósságával, akkor nyugodtan keresgélhetsz az olcsóbb kategóriában is.

Ti