2011. július 5., kedd

NOTD - sötét korall, repedezett

Olyan sokáig el sem tudtam képzelni, hogyan lehet használni egy repedezős körömlakkot és kicsi fáziskéséssel jutott el most ez a fajta lakk hozzám. :D Örömömet persze ez egy cseppet sem szegi, mivel borzasztóan tetszik! Én azt gondoltam, hogy bizonyos lakktípusokkal működik csak, de nem!, bármelyikkel, és csak olyan, mint egy fedőlakk, semmi extra bonyolultság nincs benne, és úgy is kell használni. Természetesen OPI-t választottam erre a célra is. Pár száz forinttal drágább ez a kiadás, mint a normál lakkok és én úgy tudom, hogy fekete, bordó, és az itt látható ezüst szín létezik belőle. Javítsatok ki egyébként, ha tévednék.
A másik dolog, amit kiderítettem, hogy hogyan tudom én 1560 Ft-ért beszerezni ezeket a lakkokat. Amikor elkezdtem posztolni az OPI-kat, akkor ez nagy port kavart kommentek szintjén, mert állítólag jóval drágább máshol. (Az Arénában tényleg láttam 2400 Ft-ért, brrr.) Nos, kiderült, hogy nagyker áron árulja a körmös bolt ezeket a lakkokat, hogy miért fogalmam sincs, a lényeg a lényeg, olcsón lehet hozzájutni! :) A másik dolog, ami felmerült Calo(z) blogján, hogy a limitált kiadásokból készült mini kollekciót hol lehet beszerezni. Erre is rákérdeztem itt, és azt mondta a hölgy, hogy meg tudják hozatni rendelésre és a következő alkalomra, amikor megyek meg is kérdezi mennyiért. Fogom figyelni majd milyen kollekciók lesznek, mert most már nagyon kíváncsi vagyok. :)

vaku nélkül

vakuval
Hozzávalók:
  • A már megszokott BTGN alap és fedőlakk az essence-től
  • alapszín: OPI T21 - Big hair...big nails
  • repedező réteg: E62 - Silver shatter
Bejönnek Nektek a repedezős lakkok?

2 megjegyzés :

Szia!
Milyen körmös boltról van szó?:)

Jah, ezt el is felejtettem. :D Egyik körmös bejegyzésben beszéltünk már róla. Pécsen van, Nails Extreme.

Megjegyzés küldése