2011. június 24., péntek

MAC zsákmány

Legutóbbi alkalommal, amikor Pesten jártam bevetettem magam a Váci utcai MAC üzletbe. Ha Pesten vagyok nem nagyon van olyan, hogy ne néznék be, ha pedig benézek, akkor... abból jó nem is sülhet ki, mert mindig elcsábulok valamire. Persze haszontalan dolgokat nem szoktam venni, de azért kijelenthetjük, hogy kóros sminkfüggőségben szenvedek. :D Egy két dolgot már láthattatok ebből a nyári bejegyzésben, most jöjjön ezekről pár fotó. Ha szeretnétek, hogy valamelyikről külön is írjak, azt nyugodtan jelezzétek bárhol az elérhetőségeim közül, ahol csak jól esik. Az abszolút kedvenc egyértelműen a bronzosító. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól tud állni a falfehér bőrömön. :)
Akkor lássuk a képeket! :)


Studio Fix Fluid - NC15, Blot púder - Medium, Mineralize Skinfinish Natural - Give me sun!, Matt pirosító - Melba

Így néz ki a külön vásárolt pumpa az alapozóhoz
Ez az alapozó nálam a tavalyi nyár nagy slágere volt, majdnem el is használtam az egészet, ezért szereztem belőle most egy világosabb színt. Tudtátok hogy az NC15 világosabb szín, mint az NW15? Ezen én is meglepődtem. Annak ellenére, hogy NW-s a bőröm, egészen jól mutat rajta ez a sárgás árnyalat, mert kiegyenlíti a pirosságot az arcomon. Szóval az az igazság, hogy az NW15 még mindig sötét volt az arcomra kenve, de az NC15 már tökéletesnek bizonyult. A pumpa nagyon praktikus, tavaly nem vettem meg hozzá, gondoltam nincs rá szükségem, de az öntözgetős verzió nem igazán vált be. Ezzel a pumpával viszont annyit adagolok, amennyit szeretnék, ráadásul elfordítható a feje, ami utazásnál is véd attól, hogy kifolyhasson, illetve egy plusz kupak is van rajta a biztonság kedvéért.


Matt pirosító - Melba, Mineralize Skinfinish Natural - Give me sun!,  Blot púder - Medium
A mattító púder pedig abszolút beváltotta a hozzáfűzött reményeket, jó pár óráig nem kell a kifényesedéstől tartani és ami még nagyon szuper benne, hogy szinte átlátszó, így nem is látod hogy a bőrödön púder lenne. Érdekes egyébként, hogy ebből viszont nem a Light árnyalat kellett, már ez is annyira világos, hogy szinte fehér, a képen láthatjátok is. Viszont amiért szinte átlátszó, így annyira nagy nem tudtok rossz árnyalatot választani belőle.


3 megjegyzés :

A skinfinish kivételével én is ugyanezeket zsákmányoltam :D hehe, pedig a skinfinishen is erősen gondolkodtam :O félelmetes! :D:D

Komolyan?? :D Ez elég bizarrrr , lehet rokonlelkek vagyunk. :P

Én a skinfinishre vagyok nagyon kíváncsi:)))

Megjegyzés küldése