2011. április 29., péntek

Az első OPI

    Tegnap megvettem életem első OPI lakkját. Ahogy már sokan tudjátok, nem nagyon veszek úgy dolgokat, hogy utána ne néznék, hogy mit is kapok a pénzemért és ez most sem volt másképp. Azért írom le ezt most, mert sok bejegyzést kezdek úgy, hogy már sokat hallottam/olvastam erről vagy arról és akik esetleg eddig nem tudták, azoknak írom le. Volt már műkörmöm is, de meguntam, és bár rövid volt, nem szerettem, hogy nem tudok úgy fogni a kezemmel, mint anélkül. Abból a szempontból persze sokkal jobb volt, hogy nem kellett nekem foglalkozni a körmeimmel és mindig szépek voltak, meg ugye sokkal-sokkal tartósabb is, mint egy körömlakk. 



    Szóval elhatároztam, hogy elég volt a sok sok silány minőségű körömlakkból és végre kipróbálok valami olyat, ami elvileg profi, most majd kiderül. Alig tudtam választani, a sok árnyalatból, annyiféle létezik ebből a márkából, főleg hogy a limitált kollekcióból is nagyon tetszett az egyik csillámos. Végülis ezt a korallos árnyalatot választottam, ami most elég divatos és nekem is nagyon bejön. Van egy teljesen hasonló árnyalatom Astor márkából, de borzalmas az ecsete és olyan lassan szárad, hogy ha csak két rétegben kenem fel, akkor is folyamatosan belenyúlok, és ahelyett szerettem volna mindenképpen egy másikat. 


H43 árnyalatban


    Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de mindig megfogadom egy-egy márkával kapcsolatban, hogy nem veszek több körömlakkot belőle, mert csalódtam, de aztán mindig elcsábulok egy-egy újabb árnyalatra... Erről a lakkról véleményt sajnos nem nagyon tudok írni, mert tegnap óta van a körmömön csak, de annyira tetszett, hogy muszáj volt megmutatnom Nektek. 15ml-es kiszerelés, ami elég nagynak számít, de én úgy vagyok ezzel, ha beleszeretek egy színbe, akkor bizony képes vagyok elhasználni lakkból egy nagyobb mennyiséget is. Nem esküszöm meg rá, hogy most ez a kiszerelés is el fog fogyni, mert ekkorám még nem volt, de majd kiderül. 
    Két rétegben kentem a körmömre, a színe elég intenzív, az ecsete a lakknak pedig nagyon furcsa volt először, de nem rossz értelemben. Azért az nem megszokott, hogy ilyen nagy széles ecsete legyen egy körömlakknak, vagy legalábbis nekem nem volt eddig olyanom, ami ilyen nagy lett volna, de nagyon jó ez szerintem, mert nem kell vele sokszor átmenni, hogy befedd vele az egész körmödet. A másik nehézséget az okozta, hogy a nagy ecset sok festéket vesz fel és ehhez sem voltam hozzászokva, és vigyázni kellett, nehogy túl  nagy mennyiséget vigyek fel belőle. De ezeket nem negatív kritikaként írom, ezek csak az első tapasztalataim egy ilyen típusú lakkal. A tartósságáról sajnos most semmit nem tudok írni, de nagyon kíváncsi leszek mennyit fog kibírni. Amúgy a csomagolással teljesen meg vagyok elégedve, szép, egyszerű, tetszetős dizájn, és masszív anyagokból készült az üvegcséje. 1560 Ft az ára egy ilyen lakknak, ami nálam nem túl olcsó, mert nem szoktam ennyit költeni lakkra, mert eddig hiába vettem drágábbakat, azok sem bírták tovább, így hát 1000 Ft alatt költök általában egy lakkra. De ha kiszámoljátok, hogy az olcsóbb lakkokban hány ml van és ezzel összevetitek, akkor lehet ugyanott vagytok. Ha ez bejön, akkor biztosan veszek még sok-sok színt ebből a márkából. :)


Milyen tapasztalataitok vannak az OPI lakkokkal?

9 megjegyzés :

Hol vetted ilyen olcsón? Mert én eddig 2400-ért vettem az arénába!

OPI lakkom még nem volt, de tervezem, hogy beszerzek egyet.
Viszont én múltkor rendeltem egy Barry M lakkot és nagyon elégedett voltam vele. Az 5. napon mostam le, akkor is egyetlen körmömnél jött le egy nagyon picit. Csak meguntam a színét.:)

Tényleg elég fura, hogy ilyen olcsón vetted asos-on a legolcsóbb 10 euro. :O

sminkmegruhak.blogspot.com

Nem gondoltam, hogy ez az ár olcsónak számít, mert a hivatalos magyar oldalon is ennyibe kerül. Egyébként egy körmös boltban vettem.
Kole, ez elég jól hangzik! :)

Nekem nincs jó tapasztalatom vele. Én is úgy voltam vele hogy biztos jobb mint a drogériás lakkok de sajnos már másnap elég nagy darabokban elkezdett lepattogni. De lehet hogy csak én fogtam ki rossz terméket.

Már 6-8 éve O.P.I-t használok csak és Orlyt. Az árak itt(Db) is mindig 1300-1800 körül vannak,nem drágábbak. Az Orlyból van kis kiszerelés is.

Nekem most második napja van fenn és semmi baja! Kezd még inkább pozitívvá válni a dolog.

Mia, ez tök szuper, hogy így megtaláltad a lakkjaidat, amik beváltak.

Annus lehet, hogy a termék volt rossz, de az is lehet, hogy a te körmöd máshogy reagál erre a lakkra.

Csak jót tudok mondani az OPI lakkokról, kb. 8 darabom van és mindegyik bírja alap és fedőlakk nélkül is több mint 4 napig lepattogzás nélkül!

Szia,
én is csak pozitív dolgokat tudok mondani az OPI-ról. Sosem használtam alap lakkot hozzá de nagyon tartós, sokáig fényes marad és valahogy nincs az a nehéz "körömlakk van a körmömön" érzés, ha érted amire gondolok :)
Én a Hungária körúton szoktam venni, a Kisföldalatti végállomásához közel az OPI nagykerben, asszem most 1900 egy üveg, de kétszer akkora mint egy normál drogériás körömlakk, szóval szerintem abszolút megéri, a színválaszték pedig mesés.

http://annasbeautybox.blogspot.com/

Megjegyzés küldése