2011. március 27., vasárnap

Léböjt kúra

    Mivel ez nem csak egy sminkes blog, hanem szépség blog is és a szépséghez hozzátartozik a belső egyensúly is, ezért elhatároztam, hogy írok Nektek a közeli terveimről.
    Itt a tavasz, (bár ez nem minden nap látszik még) és a tavasz a méregtelenítés ideje. Az igazság az, hogy nem szoktam nagyon ezzel foglalkozni, mármint a méregtelenítéssel, sokat olvasgattam újságokban és neten is róla, de sosem gondoltam, hogy bármikor is szükségem lenne rá. De mostanában annyi stressz ért sajnos, időm sem sok volt, oda sem figyeltem igazán mit is eszem... ez pedig elkezdett kiülni az arcomra, fáradtabb vagyok az átlagosnál, a kedvem sem feltétlenül a régi, ezért elhatároztam, hogy teszek valamit annak érdekében, hogy jobb legyen a testemnek és a lelkemnek. :) Erre való ez a léböjt kúra.
   A léböjt lényege tulajdonképpen, hogy nem veszel magadhoz szilárd táplálékot, csak folyadékot, így lecsökkennek az energiaforrások, a szervezet pedig elkezdi bevetni a tartalékokat, elkezdi tisztítani saját magát. Erre bizonyos időközönként elméletileg nagyon nagy szükség van, mivel a szervezetünkben felgyülemlenek a toxikus anyagok, a tartósítószerek, amiket megeszünk, a beszedett gyógyszerek maradványai, és a rohanó életmódunk (ami nálam fokozottan érvényes) mind-mind rásegít arra, hogy ez a sok  káros anyag lerakódjon, ezzel együtt nem tud kiürülni a szervezetből. 
    Számos előnye van egy ilyen kúrának: leadhatunk néhány kilót, elébe mehetünk jópár betegségnek, erősíti az immunrendszert, megszépíti a hajat és a bőrt, jobb lesz utána a közérzetünk és feltöltődünk energiával... Szépen hangzik, kíváncsi leszek az eredményre! Egyenlőre 3 napot tervezek be, de ha úgy érzem, hogy bírom tovább, akkor 5 napig fogom csinálni, szóval igazából az a cél, hogy meglegyen az 5 nap. 
    A léböjt ideje alatt legalább 3-4 liter folyadékot magunkhoz kell venni, ami gyógyteákból (méregtelenítő teákból), gyümölcs és zöldségléből és ásványvízből állhat. Legjobbak a frissen facsart levek, de erre biztosan nem lesz időm, így maradok a 100%- leveknél, abból is inkább a gyümölcsleveknél, a paradicsomot pl. utálom. :) A túl sűrű leveket viszont higítani kell vízzel. Ajánlott vitaminokat szedni a kúra ideje alatt, a lecsökkent tápanyagbevitel miatt. Ami még fontos, hogy előtte és utána való napon már készíteni kell a szervezetet, és könnyű ételeket szabad csak enni.
    Amit még olvastam, hogy ilyenkor érdemes kerülni a társaságot, nehogy kísértésbe essünk, (na ez az ami nekem sajnos nem fog összejönni :)) illetve ilyenkor mozogjunk, és "forduljunk" magunkba, foglalkozzunk kicsit magunkkal, mert erről is szól egy böjt, hogy lelki harmóniát érjünk el. 

    Tehát, ami lényeges most számomra, hogy találjak egy jó kis méregtelenítő teát, amit kedvemre ihatok, (ha van ötletetek, akkor azt szívesen veszem), be kell szereznem C-vitamint, sok-sok ásványvizet és gyümölcslevet a kedvenceimből! :) Hétfőn indul a böjt, és elvileg pénteken fejeződik be, ha nagyon nem bírom, akkor szerdán.

Nagyon szurkoljatok, hogy minél tovább bírjam! :)

7 megjegyzés :

Látom nem csak én nem alszom:)
Tea terén szerintem már is nagyon sokat jelent ha gyümölcs vagy zöld teát iszol,egy a lényeg semmilyen %-ban ne tartalmazzon fekete teát.A kínai szűzteát meg főleg felejtsd el,amúgy is egy nap csak egy pohárral szabad meginni,de olyan gyomor görcsöket idézhet elő,ami felér egy szüléssel.
Ja és nagyon vigyázz magadra a léböjt kúra alatt,nehogy véletlenül rosszul legyél.Szerintem tarts magadnál szőlő cukrot,az mindig jót tesz:)
Sok sikert a kúrához!!!!

A zöld tea ilyenkor a legjobb, de bioboltokban van rengeteg ilyen méregtelenítő teakeverék. Egy dolgot jegyeznék csak meg: a 100% gyümölcslevek ugyanúgy tartalmaznak méreganyagokat, mint bármelyik zacskósleves és társai étel, úgyhogy lehet hogy át kéne gondolnod a frissen facsarást. (tudom, hogy fel van tüntetve a dobozokon hogy ez nincsen benne az nincsen benne, de csak próbáld ki hogy milyen a dobozos 100%os narancslé meg a frissen facsart. Enyhe a különbség...)És nagyon sok sikert, tiszteletreméltó a kitartásod, ha ezt végig tudod csinálni!!

Biztos nekem is jót tenne egy ilyen kúra, de tudom magamról, hogy nem bírnám 1 napnál tovább. Mindenesetre sok sikert Neked :)

Lolly, köszi, nagyon fogok igyekezni. Igazad van, csak úgy gondolom azért ez is több a semminél. De elgondolkodtató, azt hiszem megpróbálom belesüríteni az időmbe, hogy facsarjak és turmixolgassak. :)

Ms.Xixin, nekem is végigfutott az agyamon, hogy mi lesz ha leszédülök a székről, :) a mézről olvastam, hogy az megengedett, ha már nagyon nem bírja valaki...

Bernu, kíváncsi leszek én is magamra hogy megy majd, köszi! :)

Apropó méz,erről eszembe jutott hogy az mennyiben befolyásolhatja a léböjt kúrát ha reggelente megiszol egy pohár tejet,amibe raksz két kanál mézet.Mert az fedezné az egész napi energia mennyiségedet.
Na most lehet megint hülyeséget írok...

Fogalmam sincsen, lehet, hogy az állati zsiradék az ami nem fér bele a dologba...

Megjegyzés küldése