2011. március 26., szombat

Bourjois ÚJ Healthy mix serum alapozó TESZT

   Láthattatok már nálam egy Bourjois alapozó tesztet régebben, ez pedig a "régi" healthy mix volt. Annyira megtetszett az az alapozó, hogy gondoltam magamnak is be kell szereznem egyet. Amikor kidobták a piacra a továbbfejlesztett változatot nagyon megörültem, bevezető áron vettem 2990 Ft-ért, ami elég  jutányos ár szerintem egy ilyen alapozóért. Azóta csak ezt használom minden nap, úgyhogy volt alkalmam rendesen letesztelni, nagyon szuper minden napra való alapozó. Ahogy az elődje is, ő is finom gyümölcs illatba burkolózik, én egész nap tudnám ezt az illatot szagolgatni az arcomon. 


    Az elődjéhez képest az állaga különbözik, hiszen ez gél állagú, nem annyira folyós szerintem, mint a másik. AZ összetevőkön is változtattak, ebben a fajtában most licsi, goji bogyó és grenadine kivonat található. Enyhe fedést ígér, közepesen matt finish-sel. Nagyon könnyű állaga van, természetes fedéssel, imádom viselni annyira könnyű. Nekem a legvilágosabb árnyalat van meg belőle, ez pedig az 51-es (hiába próbált az eladó rábeszélni kettővel sötétebbre, nem hagytam magam :)). Nekem kicsit erősebb fedésre lenne szükségem, de megvettem belőle a hozzá tartozó folyékony korrektort, ami szintén szuper (pedig a folyékony korrektorok nem szoktak nagyon fedni), és még a pattanásokat is szépen elfedi. A most bemutatott képeken ezt viselem púder és korrektor nélkül, és az új kedvenc rúzsomat láthatjátok rajtam. Kezdek megbarátkozni a rúzsokkal, azt hiszem bővülni fog a készletem is :).






Azt hiszem a következő alapozóm ugyanebből a márkából a Bio Detox lesz, sok-sok jót hallottam már róla, és annak nagyobb a fedése is állítólag. Jönnek a Glamour napok... :)
Végre nagyon örülök, mert jól sikerültek a képeim, látható rajta, amit látni kell.
Mit gondoltok Titeket is meggyőzött?

8 megjegyzés :

Szépen fedő alapozó valóban, és ha tényleg ilyen finom az illata, hát engem meggyőzött!=)
Milyen árban vannak a Bourjois termékek? Gondoltam, Glamour-napokon legalább körülnézek a Douglasban, hátha megtetszik valami!=)

Milyen a régi healthy mix-szel összehasonlítva? Mert az lassan kifogy, és imádom, és szemezek ezzel utánpótlásnak:)

jajj de széép :) ha elfogynak az alapozóim (bár szerintem az elég soká lesz :)) akkor tuti kipróbálom ezt, már az illata miatt is :D egyébként a rúzs az a Maybelline 422-es Coral Tonic?

Húú én is annyit gondolkoztam ezen az alapozón meg-e vegyem vagy ne vegyem :D:D:D barátnőim sminkeléskor magukkal hozzák az alapozójukat, az egyiknek ez, a másiknak a Bio Detox van tehát volt szerencsém kipróbálni mind a kettőt.A tapasztalataim nagyjából ugyanilyenek Healthy Mix-ről viszont a Bio Detox nagyon hamar szárad, gyorsan és ügyesen kell felvinni nehogy tiszta csíkos legyen az arc, egyébként nagyon szép fedése van! :)

A rúzs meg a sál. *-* Előbbi neve, száma tudható? :)

Gigi most csak mosolyogni felejtettél el:)
tényleg nagyon jó lehet ez az alapozó*.*

Apolka, tényleg meglepően jól fed, ahhoz képest, hogy gyenge fedésűnek van írva. Ez a fajta most 2990 ft, mert új és bevezető áron van, amúgy 3990ft, ahogy a többi alapozója is.

Sunnysideup, szerintem kevésbé púderes a végeredmény ennél, jobban beleolvad a bőrbe, illatra teljesen ugyanaz, állagra kicsit más, de könnyen lehet vele dolgozni.

Klorin, honnan tudtad? :)

Nikolett, nekem tuti a detox a következő!

Vadpulyka, maybelline Color sensational Coral tonic 422-es árnyalat, az első rúzs, ami nem kopik le 2 perc után a számról!

Ms.Xixin, néha komolynak is kell lenni! :P Na, jó igazad van, legközelebb lesz mosoly is... :)

Szió :)

Nézegettem többször ezt az alapozót és tökre örülök, hogy írtál róla. Szerintem beruházok végre egy bourjois alapozóra. Vagy erre vagy az elődjére.
Nagyon szép színe van ennek a rúzsnak :)

Megjegyzés küldése