2010. december 21., kedd

Mindennek az alapja: Bőrápolás I. - bőrápolás belülről

  Legtöbbünkben naponta akaratlanul is felmerül a kérdés, amikor végigmegyünk az utcán, bemegyünk a munkahelyünkre, vagy akár csak az ismerőseinkkel találkozunk: hogy lehet valakinek ilyen szép a bőre? Egyből az gondolat fut át az agyunkon, hogy nyilván a gének, biztosan örökölte. De legtöbbször még csak meg sem fordul a fejünkben lehetséges alternatívaként, hogy esetleg ezt az állapotot rendszeres odafigyeléssel éri el. Az előbbi lehetőség is előfordulhat ugyan, de csupán az emberek néhány százaléka ilyen szerencsés. Meggyőződésem viszont, hogy ennél a néhány százaléknál is előbb vagy utóbb nyoma marad.

  Mielőtt arctisztítókról és krémekről írnék, sok fontos egyéb tényezőt is meg kell említenem, amely ugyanolyan mértékben, sőt talán még jobban befolyásolhatja bőrünk állapotát. Gondoljuk csak végig, mi mindentől véd meg minket a bőrünk: ütések, napsugarak, baktériumok és még sorolhatnám. A különböző külső tényezők a szmog, az évszakok váltakozásai ugyanolyan ártalmasak lehetnek, mint a rossz közérzet, és a lelki bajok. Tehát az első teendő, hogy nyugodjunk meg, próbáljunk kiegyensúlyozott életet élni. Fontos hozzátenni, hogy lehetőségeinkhez mérten, hiszen mindannyian tudjuk, hogy teljesen kizárni ezeket a hatásokat egyszerűen lehetetlen. A következő sorokban arról ejtek néhány szót, amivel enyhíteni tudjuk ezeknek bőrünkre gyakorolt hatását.

  Valószínűleg elcsépelten hangzik, ha azt mondom, hogy igyunk annyi folyadékot egy nap, amennyit csak tudunk. De nem tudok mást javasolni, ha egyszer igaz. Ez jelenti a belső hidratálását a bőrnek. Ha ez nincsen megfelelő szinten, akkor a világ legdrágább krémjét is magunkra kenhetjük, a kívánt hatást nem érhetjük el általa. A másik nagyon fontos tényező, ami a belső ápolást jelenti az a vitaminok folyamatos bevitele, pótlása. Legegyszerűbb módszer a rendszeres zöldség és gyümölcs fogyasztása. Vitaminok szedése is lehet egy megfelelő opció, én azonban az előbbit javasolnám.

  Nyilván még számos dolgot sorolhatnék, de úgy gondolom, hogy a legfontosabbakat érintettem. Mindközül a legfontosabb a rendszeresség! Ne várjuk, hogy rövid időn belül változást észlelhetünk, ha pár napon keresztül több vizet iszunk vagy több gyümölcsöt eszünk, mint eddig. Ez egy hosszú távú folyamat, de higgyük el, megéri! 

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése